Létrehozva: 2018.03.28.

Hihetetlen részletek a ferihegyi balesetről, óriási volt a pánik

A Liszt Ferenc nemzetközi repülõtéren a múlt héten történt egy olyan meghibásodás, ami pánikot okozott az utasok között.

Ahogy arról korábban a Ripost is beszámolt, felfújható csúszdákon keresztül kellett kimenteni az embereket egy induló repülőből múlt hét pénteken Ferihegyen. Az emberekkel teli járművet vontatni akarták, ám a gép, amely ezt végezte, füstölni kezdett, ez pedig bejutott az utastérbe is.

A Blikk információi szerint a SmartWings légitársaság repülőjének hajtóműve még működhetett, mikor az utasok gumicsúszdákon menekültek. Így feltételezhető, hogy a kiáramló erős légáramlat lökte meg a csúszda alján lévő 39 éves nőt, aki lerepült a csúszdáról, és fejjel a betonba csapódott.

A lap úgy tudja, az izraeli nő olyan súlyosan megsérült, hogy a mentők hosszan küzdöttek az életéért, és azért, hogy egyáltalán szállítható állapotba kerüljön. Ezek után a Merényi Gusztáv kórházba vitték, ahol rögtön megműtötték. A nő hat nappal az eset után is életveszélyes állapotban van.

A lap szerint az emberek annyira megijedtek, hogy összeverekedtek azon, ki ér elsőként az ajtóhoz. A nő elsőként hagyta el a gépet, így az sem kizárt, hogy a csúszda még nem fújódott fel teljesen, vagyis a felülete nem volt egyenletes, ez is okozhatta a balesetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-