Létrehozva: 2019.03.29.

Megvan az időpont, ekkor állíthatják bíróság elé Gyárfás Tamást

A Fenyõ-gyilkosság ügyében elõrelépés jöhet, nemsokára lezárul a nyomozás, a gyanúsítottakat pedig bíróság elé állíthatják.

Két hónapon belül, május végéig vádemelési javaslattal befejeződhetnek a Fenyő-merénylettel kapcsolatban zajló nyomozások, tudta meg a Magyar Nemzet. A Nemzeti Nyomozó Iroda Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen a médiacézár megölésére való felbujtás miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség Ihász Sándor volt főügyész ellen a Gyárfással kapcsolatos bűnpártolás miatt élhet vádemelési javaslattal – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly áprilisban gyilkosságra való felbujtással gyanúsította meg Gyárfás Tamást. A gyanú szerint a sportvezető azzal bízta meg Portik Tamást, az Energol egykori vezetőjét, hogy ölesse meg Fenyő János médiacézárt.

Ezt megelőzően Portik is gyanúsított lett az ügyben, mivel a nyomozók szerint a volt olajbűnöző Jozef Rohácnak adott megbízást a gyilkosságra. Az, hogy Fenyő János gyilkosa a szlovák férfi volt, már korábban bizonyítást nyert, a bíróság ezért 2017-ben jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte.

Gyárfás Tamás tagadja, hogy köze lett volna Fenyő megöléséhez. A lap úgy tudja, hogy Portik egyelőre nem tett vallomást az ügyben, de a rendőrség hatalmas mennyiségű hanganyagot foglalt le, amelyből az Energol-vezér és Gyárfás rendhagyó kapcsolata körvonalazódik. A Portik által rögzített felvételek arról tanúskodnak, hogy kettőjük közt visszatérő téma volt Fenyő János megölése.

Gyárfás meggyanúsítása után három nappal hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás miatt gyanúsították meg Ihász Sándor fellebbviteli főügyészt, akit az ügy miatt felmentettek beosztásából.

A gyanú szerint Ihász 2017 októberében olyan dokumentumokat vett át a hivatalában, amelyekkel Gyárfást megzsarolták. Ihásznak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozóknak.

A KNYF és az NNI nyomozását minden bizonnyal összehangolták, és egy ügyként kezelve kerülhet sor hamarosan a vádemelési javaslatra, majd a vádemelésre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-