Létrehozva: 2018.04.20.

Váratlan fordulat a Fenyő-gyilkosságban, újabb gyanúsított került elő

Az 1998-ban történt gyilkosság nyomozásának haladását veszélyeztette az egykori fõügyész.

A Fenyő-gyilkosság ügyében pénteken kihallgatták dr. I. S. P. volt főügyészt is, akinél előtte házkutatást tartottak a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indított nyomozás során.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a volt főügyész az akkori, illetve korábbi hivatali beosztásából eredően tudta, hogy a Fenyő-gyilkosság felbujtója továbbra is ismeretlen, és azt is tudta, hogy a felbujtó felderítése érdekében a hatóságok évek óta erőfeszítéseket tesznek.

A volt főügyész tavaly októberben a Fenyő János megölésével kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát átvette a hivatali helyiségében. A leirat átadója az időközben felbujtással meggyanúsított egyik személy volt, aki azért fordult az általa személyesen ismert gyanúsítotthoz, hogy tőle tanácsot kérjen.

Dr. I. S. P-nek fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához. Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességeit, nem teljesítette, az átvett leiratot hivatali helyiségében tárolta. Ezen bizonyítékokat a Központi Nyomozó Főügyészség a házkutatás során foglalták le.

Az emberölés felbujtóinak kihallgatása után kerülhetett sor dr. I. S. P. gyanúsítotti kihallgatására. Dr. I. S. P. a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A továbbiakban szabadlábon védekezik.

A %Ripost% korábban az előzményekről is beszámolt, Gyárfás Tamás elfogásáról és kiengedéséről is hírt adtunk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-