Létrehozva: 2018.04.20.

Megszületett az ítélet Gyárfás Tamás ügyében

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája pénteken hozott döntést arról, hogy Gyárfást házi õrizetbe helyezik-e vagy szabadlábon védekezhet.

Nyomkövetőt kapott, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el pénteken Gyárfás Tamás ellen, akit a Fenyő-gyilkosság felbujtásával gyanúsítanak.

A bíróság döntése ellen fellebbezést nyújtanak be Gyárfásék.

Ahogy a %RIPOST% beszámolt róla, az Országos Rendőr-főkapitányság múlt kedden tette közzé, hogy 2017. október 31. óta folytatják a nyomozást a Fenyő János ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében.

Egy héttel később azt közölték: az ügyben Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai Budapesten elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Az NNI az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portik Tamást is emberölésre való felbujtással gyanúsítja.

Gyárfás Tamás védője, Bánáti János ügyvéd szerdán honlapján azt írta: Gyárfás Tamás gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy két évtizede arra utasította volna P. T.-t, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. Mindezt pénteken is megerősítette a védő.

A volt médiavállalkozó és magyar úszószövetségi elnök, a sportág nemzetközi szövetsége, a FINA végrehajtó bizottságának jelenlegi tagja többórás vallomásában részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő „megbékélést”, és leírta P. T.-vel való kapcsolatát is – tette hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-