Létrehozva: 2016.01.07.

"Felváltva sírunk!" Pataky Attila letört, összeomlott!

Az EDDA frontemberének meg kell erõsödnie ahhoz, hogy kockázat nélkül el lehessen végezni rajta a súlyos mûtétet. A zenészt lelkileg is nagyon megviselte a betegség, sõt egy közeli rokona halálát is fel kell dolgoznia.

Szerző MMB.

Pataky Attilán nemrég hajtottak végre életmentő beavatkozást, mivel egy vírusos fertőzés miatt rengeteg vért vesztett, aminek következtében a szíve is kikészült. A hirtelen rosszullétre azonban semmi előjel nem utalt – árulta el a Story magazinnak Attila felesége.

Vidáman reggeliztünk, aztán jött a baj, Attila szíve jelzett: légszomja támadt, és erős nyomást érzett a szíve körül.

"Annak idején az infarktusa előtt is ez volt, így azonnal tudta, hogy orvoshoz kell mennünk" – emlékezett vissza a szörnyű percekre a zenész neje, aki legszívesebben kitörölné az elmúlt két hónap borzalmait az életükből.  A családnak ugyanis egy hatalmas veszteséget is fel kellett dolgoznia.

Először a nevelőapám halt meg tüdőembóliában, aztán Attila lett beteg. Karácsonykor felváltva sírt mindenki. Száznyolcvan fokos fordulatot vett az életünk.

"Újra kell gondolnunk mindent" – mondta sírva Orsolya, pedig még közel sincs vége a megpróbáltatásoknak. Az EDDA frontemberére ugyanis egy újabb műtét vár, persze csak ha az orvosok elvállalják azt. Az operáció ugyanis kockázatokkal jár, így Attila szervezetének meg kell erősödnie a beavatkozáshoz.

Mióta kijött a kórházból, folyamatosan nézik a hemoglobinszintjét, mert rengeteg vérre voltszüksége a vérátömlesztést során. Bízom benne, hogy nem kell áttenni a január 15-ei műtétet egy későbbi időpontra. Attila is nagyon szeretne már túlesni rajta. Muszáj elérnünk, hogy addigra megerősödjön. Nagyon odafigyelek az étrendjére, és néha már ki szoktunk menni sétálni a friss levegőre.

"Talán még soha nem volt ennyire letört, mint most" – árulta el Attila aggódó szerelme, aki szerint a zenész a kórházi ágyán is az elmaradt koncertek miatt bánkódott a legjobban.

Szerző MMB.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban