Létrehozva: 2019.03.14.

Félt hazamenni a Jászvásári férfi, ezért megrendezte saját kirablását

Egy kétségbeesett férfi jelentette a segélyhívón, hogy egy ismeretlen személy kirabolta tömbháza lépcsõházában, és elvitte a pénzét.

Szerző RIPOST

A jászvásári rendőrség nyomozást indított, és nagyon hamar kiderült, hogy mi is történt tulajdonképpen, ugyanis a tömbház lépcsőházában biztonsági kamerákat szereltek fel.

Ezek felvételein jól kivehetően látszik, ahogy a 34 éves férfi nagy műgonddal berendezi a „bűntett” helyszínét: ledobja üres pénztárcáját a földre, előveszi farzsebéből a telefonját, kényelmesen elhelyezkedik a lépcsőház padlóján, majd felhívja a segélyhívó számot.

A saját kirablását megrendező férfi így egyik pillanatról a másikra áldozatból bűntett elkövetőjévé minősült át, a román rendőrség hivatalos szervek félrevezetési kísérletével indított ellene eljárást. Időközben az is kiderült, hogy mi vitte rá a férfit tette elkövetésére.

A fiatalember azért rendezte meg saját kirablását, mert félt bevallani a feleségének, hogy nyerőgépen elvesztette fizetését.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-