Létrehozva: 2017.03.24.

Felrobbantotta a netet a magyar operaénekes, ezzel az aprósággal lett sztár

A fiatal énekes az óbudai dugóban nekiállt szemetet szedni, ezzel az internet sztárja lett...

A fiatal sofőr a fővárosi Szentendrei út délutáni dugójában tette hasznossá magát. A kocsisor már negyedórája nem haladt, de a férfi idegeskedés helyett kipattant a Seatjából, és nekiállt összeszedni az út menti szemetet. Az üvegeket, hulladékot a csomagtartójába tette, hogy később kidobja, majd mosolyogva fordult a mögötte álló autóshoz, aki az egész műveletet felvette és meg is tapsolta.

A fiatalemberről kiderült, hogy egy operaénekes, a Purcell Kórus 27 éves művésze, Borka Ákos.

"Teljesen spontán jött az ötlet. Épp a Pilisből jöttünk hazafelé a kutyámmal, ugyanis imádok túrázni. Érthető, hogy idegesítenek az eldobott üvegek, kupakok, papírok" – mondta Ákos.

A Kaposvár mellett felnőtt énekesnek egyébként az egész családja élsportolókból áll, ő és nagyapja fordult csak az énekesi pálya felé.

"Anyu szokta mesélni, hogy amikor születéskor felsírtam, az orvos azt mondta: ez a gyerek vagy énekes lesz vagy Fradi-drukker. Na, utóbbi nagyon nem lettem" – mondta Ákos a Borsnak, aki 25 évesen már a Zeneakadémia nagytermében, a Müpában és az Ország Kórusában énekelt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-