Létrehozva: 2017.10.25.

Felháborító magyarázatot talált a sofőr a cserbenhagyásra

Azért nem állt meg, mert azt hitte, egy õzet gázolt el, pedig egy ember volt. Másnap találtak rá a gyalogos élettelen testére az út menti árokban.

Házi őrizetbe került egy férfi szerdán, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt pénteken elütött egy gyalogost Encs és Gibárt között. Az autós  nem állt meg, mert azt hitte, egy őz ugrott elé az úton.

A férfi még akkor este fel is hívta munkaadóját, hogy elütött egy állatot, és emiatt az autó jobb eleje összetört. A sofőr ezután szerelőhöz vitte a kocsit.

Az áldozatra másnap, az út melletti vízelvezető árokban bukkantak rá, de már nem lehetett rajta segíteni. A gyalogos egyébként sötét ruhát viselt és láthatósági mellény nem volt rajta.

A rendőrök az úttesten és a padkán „járműre utaló maradványokat” találtak és előkerült egy visszapillantó tükör is, amely alapján már tudták, hogy egy Ford Tranzitot kell keresniük. Ellenőrizték a környéken lévő kamerák felvételeit, így tudták meg a kocsi rendszámát. A rendőrök a szerelőnél találták meg a járművet vasárnap.

Az autós beismerte a bűncselekményt elkövetését, és részletes beismerő vallomást tett. Az eddigi adatok szerint azért történt a baleset, mert nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg  sebességét a sűrű ködben.

A bíróság kizárólag a szökés, elrejtőzés veszélyét találta megalapozottnak, tekintve, hogy amennyiben bűnösnek találják a gyanúsítottat, 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A sofőr azonban rendezett családi körülménnyel, állandó, bejelentett munkahellyel, igazolható jövedelemmel, ingó és ingatlan vagyonnal rendelkezik, kiskorú gyermekei vannak, ezért a bíróság álláspontja szerint nem indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése – közölte a 24.hu-val a Miskolci Törvényszék.

A végzés jogerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás