Létrehozva: 2017.02.20.

Felháborító dolgot tett a közjegyző a gödöllői légi katasztrófa után

Danó József hiába szeretné gyászolni a négy és fél hónapja, a gödöllõi repülõbalesetben elhunyt feleségét és kisfiát. Sorra jönnek a hivatalos levelek halott felesége nevére...

Lassan öt hónapja, hogy Gödöllő határában összeütközött és lezuhant két repülőgép. Mindkét pilóta, illetve a fedélzeten utasként ülő Danó Attila és édesanyja, Fórián Magdolna szörnyethalt. Danó József, a gyászoló apa a hamvasztásos búcsúztató után úgy hitte, családja kálváriája véget ért, szerettei békében nyugodhatnak majd.

Tévedett.

A tragédia után a halotti anyakönyvi bizonyítvánnyal elmentem a polgármesteri hivatalba. Ott azt közölték, nincs semmilyen teendőm, a közjegyző majd értesíti a bankot és a hivatalokat, hogy a feleségem és a kisfiam elhunyt – emlékezik a történtekre József. – A közjegyző azt mondta, 78 ezer forint a díja, és rögtön legombolt rólam hatvanezer forint előleget. Január közepén az egyik bank a halott feleségemnek kiküldött egy levelet, benne az új bankkártyájával.

Így jöttem rá, hogy a közjegyző, bár kötelessége lett volna, elmulasztotta értesíteni a hivatalokat és a bankokat,

nem zároltatta elhunyt feleségem bankszámláit, emiatt csúszik a hagyatéki eljárás.

Danó József azóta is hiába keresi a közjegyzőt. Mint mondja, nap mint nap hívja az iroda telefonszámát, az asszisztens azonban ugyanazt ismételgetve hárítja az érdeklődését.

Szeretném szépen meggyászolni a tragikus balesetben elhunyt feleségemet és a kisfiamat. Ehelyett egyik bosszúság ér a másik után, a közjegyző pedig packázik velem – mondta a gyászoló édesapa, akihez a minap ismét becsöngetett a postás: ezúttal a kormányhivatal küldött elhunyt felesége nevére egy hivatalos levelet. József nem vehette át azt sem, mert nem volt írásos meghatalmazása.

A Lokál felhívta az ügyben érintett közjegyzőt, aki hosszas várakoztatás után titkárnőjével megüzente: nem kíván válaszolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra