Létrehozva: 2016.03.24.

Felháborító, amit a magyar sztárénekesnő anyukájával műveltek!

Pásztor Anna teljesen kiakadt, mert édesanyját egy bagatell indok miatt nem engedték repülõre szállni. A 70 éves asszonyt orvoshoz kellett szállítani a történtek után.

Az Anna & the Barbies énekesnője, Pásztor Anna meglehetősen felháborodott, és tőle szokatlan módon a Facebook-oldalán egy videóban számolt be idegessége okáról, pár hónapos kislányával a kezében.

Anna egy hete utazott ki a családjával Svájcba, ahová a tervek szerint, a napokban követte volna őket anyukája, vagyis Zoé baba nagymamája is. Azonban olyan váratlan esemény történt, amire senki sem számított. A nagyit nem engedték felszállni a repülőre. Az ok pedig eléggé nevetséges, hiszen a retikülje miatt nem utazhatott.

A nagyinál az engedélyezett egy darab kézipoggyászon túl, volt még egy retikül is, amiben a személyes iratai, a szemüvege és a gyógyszerei voltak. Majd hiába tette bele az idős nő a kézipoggyászába a kis táskáját, még úgysem engedték felszállni, és mivel nem volt nála annyi pénz, amennyit a plusz csomagért kellett volna fizetnie, megalázó módon, szinte kitoloncolták őt a reptérről.

"Nyilvánvalóan megértjük, hogy egyetlen egy kézipoggyásznak szabad csak a gépre kerülnie, de amikor a nagymama beletette abba a kézipoggyászba, ami minden szabálynak megfelelt, még úgy sem engedték fel."

Szerettek volna tőle 17 ezer forintot kérni a kézipoggyászba helyezett retikülért. Nem tájékoztatták, hogy jogában van kiszedni a kézipoggyászból és egy nejlonzacskóban felvinni a gépre a dolgokat.

- mondta el Anna mérgesen. A 70 éves mama teljesen rosszul lett a rossz bánásmód miatt, így a nagypapának egyenesen az orvoshoz kellett szállítania a reptérről.

Az énekesnő hiába vette fel a kapcsolatot az illetékesekkel telefonon, mindenhol zárt kapukba ütközött, sőt, volt, aki még ki is röhögte. Ezek után egy biztos, a jövőben messziről el fogja kerülni ezt a légitársaságot az egész családjával együtt!

Azóta a nagyi jobban van, és már autóval el is indult családja után.

Anna videóját itt láthatjátok!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját