Létrehozva: 2019.03.29.

Felháborító, ahogy a munkások dolgoznak Budapesten

Rosszul visszatett csatornafedél, összetákolt figyelmeztetõ bója, trehányul lebetonozott aknafedelek csúfítják Budapestet. Pedig ugyanannyi idõ alatt jól is meg lehetett volna csinálni!

Csak egy mozdulat lett volna rendesen visszatenni a csatornafedelet a Margit-híd budai hídfőjénél, ám a Járókelő fotójának tanúsága szerint a munkásokat cseppet sem zavarta, hogy nem passzolnak a felfestett biciklisávok.

Kérem, szíveskedjenek a Bem rakpart kerékpárútján található aknafedlap közepén a kupakot pótolni, valamint az aknafedlapot eredeti állapotába visszahelyezni. Társaságukra sem vet jó fényt, ha a városlakók azt látják, hogy egy ilyen egyszerű feladat (vonalak összeillesztése) akadályt jelent önöknek, bár bízom benne, hogy csak pillanatnyi figyelmetlenségről van szó

– írta Fónai Kende, aki fotót is készített a trehány munkáról.

Ám hiába jelezte a portál is az esetet a Magyar Telekomnak, az aknafedél még mindig hibás.

A %RIPOST% fotósa a Keleti pályaudvarnál talált egy hányaveti módon visszatett fedelet. Csupán 90 fokkal kellett volna elforgatni.

A Közvágóhídnál három aknafedelet sikerült úgy lebetonozni, hogy a párhuzamosok és a derékszögek sem stimmelnek, sőt, egy lábnyom is az aszfaltba került.

A Soroksári úton egy tátongó lyukat sikerült két összetákolt raklappal
befedni.
Egyrészt balesetveszélyes, másrészt bármikor elvihetik onnét.
Vajon nem lett volna egyszerűbb az aknafedelet eltávolítani, kicserélni
egy újra, vagy a helyszínen befoltozni?

Kőbányán, a Bodza utca és Maglódi út sarkán már nagyon régen felbontották a járdát, de helyreállítani nem voltak képesek. Egyszerűen kitettek három kordont, majd úgy hagyták.

Hónapok óta van így ez a felbontás. Kérem az illetékest, hogy fejezze be a munkát

– jelezte a Járókelő egyik bejelentője.

Aki bármi hasonló trehány munkát lát Budapesten, vagy bárhol az országban, fotózza le és küldje be a %RIPOST% szerkesztőségébe a [email protected] címre!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-