Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.22.

Felháborító a Mazsihisz levele

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) levelet írt az izraeli belügyminiszternek, a Dunába lõtt zsidó áldozatok maradványainak felkutatása miatt. Aryeh Deri pedig nyilvánosan válaszolt a szövetség levelére.

Az izraeli belügyminisztert megdöbbentette a Mazsihisz közleménye, amely szerinte mindenféle mondva csinált okokra hivatkozva, a zsidó lelkiismerettel szemben állva, ellenzik a holokauszt, Duna medrében nyugvó zsidó mártírjai földi maradványainak felkutatását,

így azt, hogy végső nyugalomra legyenek helyezve, a zsidó előírások szerint.

Aryeh Deri véleménye az, hogy a végső tisztelet megadása ezeknek a szenteknek, elsődleges emberi és zsidó kötelesség, amihez kevés hasonlót találhatunk.

Felháborító, megrázó és elítélendő, hogy vannak olyanok, akik nem riadnak vissza attól, hogy cinikus politikai előnyt szerezzenek a holokauszt mártírjainak kárára.

A miniszter levelében megköszönte a magyar belügyminiszter (Pintér Sándor) és a miniszterelnök (Orbán Viktor) segítségét, "amellyel e szent küldetés mellé álltak, arra kérem őket, hogy ne bizonytalanodjanak el, és legyenek segítségünkre, hogy a holokauszt szent mártírjainak megadhassuk az izraelita temetés végtisztességét.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány