Létrehozva: 2019.03.18.

Felfoghatatlan, részeg anyuka miatt haltak meg hárman Kiskunmajsánál

A nõ egészen reggelig ivott a barátaival, mielõtt kocsiba ült és ártatlan emberek halálát okozta.

Még pénteken történt egy három emberéletet követelő halálos baleset Kiskunmajsa közelében, amikor két autó ütközött össze. A Blikk most felkavaró részleteket tudott meg a tragédiáról.

A három halott egyike a balesetet okozó, feltehetően részeg K. Nikolett. A szemből érkező kocsiban egy kiskunhalasi házaspár ült, esélyük sem volt a túlélésre, a helyszínen meghaltak. A lap szerint a pár hölgy tagja a helyi óvodában dolgozott. Az egész település gyászolja az asszonyt.

K. Nikolett a szerencsétlenséget megelőző este két fiatal barátjával és 14 éves lányával mulatott az egyik helyi kocsmában. "Csak pár órát voltak itt, nem ittak sokat. Fejenként talán három sört, ha elkortyoltak" – mondta egy helybeli, aki azon az este maga is ott volt. Éjfél körül azonban már záróra volt, így nem maradhattak tovább.

"Nikolett haza akarta vinni a tinilányát, ám a barátai kérlelték, hogy ne üljön ilyen állapotban volán mögé. Két huszonéves sráccal volt akkor, és mind a ketten kérték, hogy ne vezessen így. Egyikük, bár szintén ittas állapotban volt, még volt annyira józan, hogy tudott volna vezetni. Niki azonban hajthatatlan volt, s beült párja kocsijának volánja mögé" – tette hozzá a férfi.

Hazavitte kiskunmajsai otthonába a lányát, szerencsére eközben még nem történt baj. Majd az anya a barátaival Kiskunhalas felé vette az irányt, ahol egy másik kocsmában folytatódott a mulatozás. Reggel nyolc óra körül indultak haza, amikor Nikolett a szörnyű balesetet okozta. Vélhetően az elfogyasztott alkohol és a nagy sebesség miatt nem tudta irányítani az autót: először a jobb oldali padkára futott rá, majd amikor elrántotta a kormányt, a szemből érkező másik autóval ütközött.

Szinte semmi nem maradt a két járműből, a motor kiszakadt, az üvegek összetörtek, a kocsik darabkái szanaszét repültek. A baleset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja.

A 14 éves lány árván maradt, hiszen az édesapját már korábban elvesztette. A teljesen összetört tinire jelenleg a nagybátyja vigyáz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-