Létrehozva: 2019.06.11.

Felfoghatatlan fájdalom: anyját ölelve halt meg a kislány a Hableányon

Az elsüllyedt Hableányon találták meg a dél-koreai édesanya és kislánya holttestét, összeölelkezve bukkantak rájuk a hajóban.

Kedden négy holttestet találtak a búvárok a Hableány roncsainak kiemelésekor. Bár az azonosításuk még folyamatban van, vélelmezhetően köztük van a hajóskapitány, és az a hatéves kislány, aki a nagyszüleivel és az édesanyjával érkezett Magyarországra.

A mentési munkálatokban részt vevő egyik szakember elmondta a 24.hu-nak, hogy még a tapasztalt búvárokat is megérintette, ami a hajóroncsban eléjük tárult a nemrég befejeződött mentés során. Elmondása szerint az elhunyt kislány az édesanyja karjaiban volt, amikor a búvárok rátaláltak a hajó belsejében. Azaz az édesanyja szorosan magához ölelte a kicsit, amikor bekövetkezett a szörnyű tragédia.

A szakember elmondta még, hogy Csepelre érkezik az az uszály, amire kiemelték az elsüllyedt Hableányt. Mint mondta, jelenleg nyolcvan centi mélyen áll az iszapos réteg a hajó belsejében. A kikötés után azonnal elkezdik a helyszíni szemlét, majd átvizsgálják a roncsban lévő hordalékot, hogy nincs-e benne esetleg újabb áldozat.

A nyomozásnak egy gyanúsítottja van, a Viking Sigyn ukrán állampolgárságú kapitánya, aki adatokat törölt a telefonjáról a baleset után.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. A rendőrség még négy utast keres eltűntként. Hogy minél előbb megtalálják őket is, ezért megduplázták a keresésben részt vevő emberek létszámát a Budapesttől délre eső szakaszon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-