Létrehozva: 2019.03.17.

Félelmetes jelenetek Nyírmihálydiban: kirabolták a dohányboltot

A tettest pár óra alatt elfogták egy vonaton.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy kirabolták a Nyírmihálydiban működő Nemzeti Dohányboltot.

Az eladó elmondta, hogy néhány perccel korábban egy ismeretlen férfi, aki arcát pulóvere kapucnijával eltakarta, bement az üzletbe, megfenyegette és a bevétel átadására felszólította. A támadó, hogy az eladót a pénz átadására kényszerítse a pénztár felé rángatta és dulakodás alakult ki közöttük. Az elkövető a kasszában lévő készpénz egy részét végül magához vette, de amikor egy vásárló lépett a boltba elmenekült.

A Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársai haladéktalanul megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását és a bejelentéstől számított két órán belül a nyírbátori vasútállomáson, az egyik várakozó vonaton elfogták.

T. I. 23 éves tiszaszentmártoni lakost a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítotti kihallgatása alatt beismerő vallomást tett. Helyszíni kihallgatása alatt azt is megmutatta, ahol a rablás elkövetésekor viselt ruházatát elrejtette.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 26 éves élettársa, aki elfogásakor vele együtt a vonaton tartózkodott, a bűncselekmény elkövetéséből származó pénz elrejtésében nyújtott segítséget. A rendőrök a dohányboltból rabolt néhány tízezer forintot az utazásukhoz megvásárolt vonatjegyek árát kivéve, a nő ruházatának átvizsgálása közben az alsóneműjében megtalálták és lefoglalták.

A Nyírbátori Rendőrkapitányság T. I. ellen őrizetbe vétele mellett rablás bűntett, míg élettársa B. Gy. tiszaszentmártoni lakos ellen bűnpártolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nő szabadlábon védekezhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz