Létrehozva: 2016.03.07.

Felálltak az asztaltól: félbeszakadt az EU-csúcs!

Nem egyeztek bele a törökök megoldásába, holnapig felfüggesztették a tárgyalásokat!

Megszakadt az uniós állam- és kormányfők hétfői rendkívüli csúcstalálkozója Brüsszelben hétfő este - erősítette meg az Európai Tanács elnökének szóvivője.

Az MTI brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy Orbán Viktor megvétózta a török menekülttáborokból Európába történő direkt áttelepítési javaslatot. Más források arról számoltak be, hogy több EU-tagország vezetője tiltakozott a tervezet pontjai ellen és több ország elfogadhatatlannak tartja a javaslatot, ezért nem csak a magyar vétó okozta a tárgyalások megszakadását. 

A tervezet szerint Törökország azt szerette volna elérni, hogy kapjon még 3 milliárd eurót a szíriai menekültek ellátásáért.  Törökország ezért visszafogadná a Görögországba illegálisan érkező menekülteket, de az Uniónak minden visszafogadott szírért cserébe be kéne fogadnia egy menekültet Törökországból. 

Egy ideig úgy tűnt, hogy az európai politikusok csak szünetet tartanak és szűkebb körökben egyeztetnek egymással, de mostanra biztossá vált, hogy ebben a formában megszakadtak a tárgyalások és még napokba telik, mire egyezségre juthatnak. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen