Létrehozva: 2019.05.22.

Fejlemény az eltűnt vállalkozó ügyében, ezt mondják, akik látták

A férfinak már csaknem két hete nyoma veszett, de ismerõsei szerint elõtte is látszott rajta, hogy valami nincs rendben.

Eltűnése előtt érezhetően megváltozott a viselkedése a rejtélyes körülmények között elrabolt maglódi vállalkozónak - mondták a férfi törzshelyén, ahol Pintér Gyula még közvetlenül az eltűnése előtt is megfordult.

Egyre több részlet derül ki a 12 napja kámforrá vált maglódi vállalkozó éle­téről. A luxuskocsik javításával és átépítésével foglalkozó Pintér Gyula szinte mindennap a gyömrői Dzsungel Pizzériában ebédelt, az eltűnése előtti órákban is betért a törzshelyére.

"Aznap valamivel korábban érkezett, mint szokott, a Hummerja is itt parkolt. A kutyája nem volt vele, pedig a legtöbbször őt is magával hozta korábban. Gyula egy nagyon érdekes ember, kimondottan magának való, de ettől függetlenül velünk gyakran poénkodott, oldottan viselkedett.

A közelmúltban azonban olyan dolgokat vettünk észre rajta, amit korábban nem tapasztaltunk. Csendben visszahúzódott, mintha nyomasztotta volna valami

– nyilatkozta a Borsnak a pizzéria tulajdonosa. Az ötvenéves vállalkozó az étkezés után még visszament a közelben lévő műhelyébe, ahonnan maglódi otthonába hajtott. Azóta senki nem látta.

A hölgy azt mondja, magánemberként is jól ismeri Gyulát, ezért különösen aggódik érte. Három napig nyugtatta magát, bizakodott, de most már egyértelműnek tűnik, hogy valamibe belekeveredett a férfi.

"Két nyomozó meg is keresett három napja, és azzal a felszolgálóval is beszéltek, akivel együtt dolgoztunk bent az érintett napon. Ugyanezeket tudtuk elmondani nekik is. A térfigyelő kamerák felvételeivel is foglalkoztak" – magyarázta a tulaj.

A szerencsétlenül járt férfi a kamerafelvételek szerint a fekete terepjárójával hajtott el otthonról, Répa nevű kutyáját is vitte magával. A lap úgy tudja, hogy a kocsit még másnap is látták a környéken, de nem tudni, ki ült a volán mögött. A Hummer végül valamilyen úton-módon visszakerült a családhoz, a kóborló vizslára pedig a szlovákiai Léva környékén találtak rá.

Pintér Gyula hátborzongató ügyét eleinte eltűnésként kezelték, a rendőrség azonban már személyi szabadság megsértése miatt nyomoz. Azt is közölték: felveszik a kapcsolatot a szlovák társszervekkel. A szlovák rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-