Létrehozva: 2017.01.18.

Hoppá! Farkasok költöztek a fővárosba

Úgy elszaporodtak, hogy már a kapukat ostromolják. Vonyítástól hangosak a peremkerületek.

Szerző Ripost

Rettegnek Párizsban a farkasoktól, amik annyira elszaporodtak, hogy nemsokára be is merészkednek a város utcáira.

Legalább 3 farkas kószál a francia főváros környékén az erdőkben. Decemberben két szarvastetemet találtak a Rambouillet erdőben, az elpusztult állatok nyakán pedig olyan harapásnyomokat és sérüléseket találtak, amik egyértelműen farkastámadásra utaltak.

Egy farkaspár már legalább egy éve a Párizs dél-nyugati részén található erdőben él. Erre utalnak az ürülékek, mancsnyomatok és  üvöltések, amiket a környékről jelentettek – mondta az Alliance avec les loups farkasvédő szervezet munkatársa a Telegraph megkeresésére.

A természetvédők szerint egy magányos példány a város déli szélén próbál boldogulni.

Tavaly 9000 birka vesztette életét farkastámadásban Franciaországban.

Az európai szürke farkasokat az 1930-as években kihalásig vadászták Franciaországban, de 1992-ben Olaszország felől újra elszaporodtak. Azóta az Alpokban, a Rhone folyó völgyében és az ország keleti partjain nagyon elszaporodtak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő