Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.15.

A nagymama már nem tehetett semmit: elevenen égett el a 4 éves Petike

Petike bátyjával, Pistikével játszott egy melléképületben. A két fiúcska talált egy öngyújtót, ez okozta a bajt...

Felfoghatatlan bá­nat emészti a Sebján családot. Sosem éltek anyagi jólétben, de mindenük megvolt a boldogsághoz: négy gyönyörű kisfiú, akiket nagy szeretetben neveltek. A hétéves Pistike a legnagyobb, a legkisebb csak négy hónapos.

Hétfőn édesanyjuk, Gizella kö­telező oltásra vitte a kis Benedeket. Pistire és négyéves öccsére, Petikére a nagymama vi­gyázott, miközben édesapjuk a házon dolgozott. A két kisfiú kiszökött az udvarra.

Főztem, és szóltam utánuk, hogy azonnal jöjjenek be. Azt mondták, mindjárt, majd arra lettem figyelmes, hogy Pistike üvölt. Akkor már égett a melléképület.

Rohantam volna Petiért, de akkora tűz volt, hogy a lángok már a szoknyámat nyaldosták, nem tudtam, mit tegyek. Inkább én égtem volna bent!

– zokogta a gyerekek nagymamája.

Pistike nehezen beszél a történtekről, azt hiszi, hogy öccse még él, csak kórházban van. Több verziót is előadott arról, ho­gyan történt a tűzeset, csak annyi bizonyos, hogy öngyújtóval okozták a tüzet a gyerekek.

Én kiszaladtam és elfutottam a tóig, nem akartam ezt végignézni – mondta a kisfiú a Borsnak. - Petike félt, ordított, és inkább elbújt az asztal alatt.

A melléképületben öt gázpalack volt, amiből három fel is robbant. Ezt hallotta meg édesanyjuk is, akkor ért haza Vácról.

Azt hittem, petárdáznak. Telefonáltam a sógoromnak, ő közölte, hogy nem petárda, kigyulladt a melléképület és benn ég a fiad! – emlékszik az anya, aki ezután magán kívül, mezítláb szaladt anyósa házához, de addigra már késő volt.

A nagymama és István, az apa is magát hibáztatja, amiért nem tudták kimenteni a kisfiút a tűzből. Végig kellett nézniük, hogy a melléképületből csak hamu marad, abban a tudatban, hogy Petike már nem fog élve kijutni. A kisfiú augusztus 28-án töltötte volna be az ötödik életévét.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát