Létrehozva: 2019.05.10.

Fájdalmas vallomást tett Oláh Ibolya

Az énekesnõ három év kihagyás után áll ismét színpadra, még Presser Gáborral is közös munkára készülnek.

A dalaival gyógyítja magát Oláh Ibolya. A Megasztár első szériájának második helyezettje önálló estjén terápiás jelleggel mesél nehézségeiről, élete legtragikusabb és legszebb pillanatairól. Hogy származása miatt milyen nehezen sikerült elfogadtatnia magát, hogy az évek során kifulladt a nagy hajtásban, majd három esztendőnyi kihagyás után hogyan talált magára. Különleges, zongorára komponált show-jában vet számot életével, amelyben számos kisebb-nagyobb sorstragédia rejlik.

"Volt egy nagyon kedves barátom, akiről a mai napig nehéz beszélnem. Az utcára került, egy másik barátom kérdezte, vajon ránk is ez a sors vár? Nem tudtam mit mondani erre, mert legbelül azt éreztem, igen – vallotta be a hónapokig valóban fedél nélkül élő Ibolya, akit később árvaházi nevelője értesített arról, hogy a barát öngyilkos lett. – Csak annyit tudtam mondani, hogy sajnos, nem vagyok meglepve..."

Az énekesnő úgy emlékszik, ebben az időszakban az ő mindennapjait is a reménytelenség határozta meg, rengeteg árvaházat, családot járt meg a boldogságot keresve, hiába. Vigaszt csak a zenében talált, de a karrierje kezdetét kísérő emberekben is sokszor csalódnia kellett.

"Volt egy időszakom, amikor azt éreztem, én nem lehetek boldog. Az emberek jöttek-mentek az életemben. Valaki megmaradt, valaki nem, olyan furcsa sztori ez. Rengeteg mindent megéltem, nagyon nehéz helyzetekbe kerültem, de azt is láttam magam körül, hogy nagyon szegény emberek egy nyomorúságos viskóban is tudnak boldogok lenni – mesélte Ibolya. – Igazából egy helyen éreztem magam mindig is komfortosan, a színpadon. Ott mindig minden magától értetődő volt."

Mégis kellett három év, hogy kifújja magát és elvonuljon a világ elől, és csak magával törődjön.

"Tizenegy éven keresztül fesztiváloztam, belefásultam. Akartam egy kis nyugalmat. Három évig semmit sem csináltam, nem érdekelt az egész, aztán találkoztam Nagy Vikivel, kitaláltuk a műsort. Megtaláltam magam, és úgy beszélhettem, mint előtte soha – mesélte lelkesen a Blikknek Ibolya, akinek a pörgés is elkezdett hiányozni. – Már hiányzik az őrület, egy-két évet még megtolnék mindenképp – mondta nevetve az énekesnő, hozzátéve: nagy, közös színházi projektre készül Presser Gáborral. – Nagy durranás lesz! Hiszem, azok a kapuk is kitárulnak majd, amik bezárultak vagy ki se nyíltak előttem eddig."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom