Létrehozva: 2018.07.12.

Fájdalmas dolgokat mondott az inárcson meggyilkolt anya gyermeke

Attila négy gyereket nevelt, ki akarták lakoltatni, ezért ölte meg az inárcsi családsegíítõben dolgozó asszonyt. Andreának három gyermeke maradt anya nélkül...

Megdöbbentő gyilkosság rázta meg a Pest megyei Inárcsot szerdán. A délelőtti órákban egy férfi késsel rontott be a helyi családsegítő hivatalba. Magából kikelve kiabálni kezdett, aztán odament az ügyintézőhöz, és szúrt. Az asszony olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A hivatalba a 61 éves Cs. Attila sétált be, mert olyan hiteltartozásai voltak, ami miatt már a házát is árverezték. Emellett az is fenyegette, hogy gyerekeit elveszíti, ezért úgy érezte, összeomlik az élete.

Cs. Attila az elmúlt években biztonsági őrként dolgozott, négy gyermek édesapja volt. A házat, amiben élt, csak néhány éve építették fel a településen.

Körülbelül két éve költöztek az utcába, a gyermekek közül a legkisebb sajnos kerekesszékbe kényszerült. Attila soha nem viselte jól, ha nem úgy mentek a dolgok, ahogyan eltervezte. Pedig a gyámügyes Andrea, akit végül leszúrt, többször próbált a családnak segíteni – mondta a Borsnak az ismerős. De V. Andrea végül nem tudott segíteni. A férfi végső elkeseredésében követhette el tettét.

Andrea maga is három gyermek édesanyja, akiket egy darabig egyedül nevelt, de két éve megtalálta a boldogságot. Akkor kötött házasságot mostani párjával. A településen mindenki szerette. Folyamatosan képezte magát, hogy minél több családon tudjon segíteni.

Édesanyám önzetlen volt, és önzetlenségre nevelt minket is. Nemcsak értünk küzdött, hanem a világért. Másokért áldozta fel az idejét és az erejét – emlékezett meg Andreáról a legnagyobb lánya a Facebookon. Andreának egyáltalán nem volt könnyű a munkája. Sok vitás esettel volt dolga, de ezeket is próbálta legjobb tudása szerint megoldani.

– Édesanyám félt, mert bántották verbálisan. És így is bement dolgozni, szeretettel és türelemmel, rendíthetetlen hittel, hogy egy jobb dolgot vihet ma végbe

– folytatta lánya.

Inárcson mindenkit megrázott a gyilkosság, főként mert egyszerre két családot is ért a tragédia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség