Létrehozva: 2019.07.16.

Főnökei zártak pincébe egy nőt Győrben, és nem ez volt a legrosszabb

A nõt hosszú tortúra után engedték el, de megfenyegették, hogy ha orvoshoz vagy a rendõrséghez fordul, õt és édesapját is megölik.

Felfegyverkezve elkövetett emberrablás és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség öt kelet-ázsiai személlyel szemben, akik munkahelyük, egy áruház egyik alkalmazottját egy pincébe zárták, ott bántalmazták és pénzt követeltek tőle.A távolkeleti elkövetők közül kettő Győrben, három Budapesten él. Közülük négyet egy áruház üzemeltetése köti Győrhöz, míg az ötödik elkövető egy éttermet üzemeltet Győrben.

Az áruház vezetője 2017 decemberében az egyik női magyar alkalmazott elszámoltatásáról döntött, mivel szerinte a nő az áruház bevételének egy részét ellopta. Miután hazaküldték a többi alkalmazottat a nőt körbeállták, szájába zoknit tömtek, majd lökdösve, rángatva, egy bottal böködve a pincébe vitték. A pincében fém rúddal, és egy bottal ütötték, majd megrugdosták. Legalább ötven alkalommal bántalmazták, közben arról faggatták, miért kevés az áruház bevétele.

Mivel a nő tagadta, hogy pénzt vett volna el a bevételből, közölték vele, hogy a táskájából kivett kulccsal a lakására mennek, ahol édesapjával magukra íratják a nő lakását és autóját.

Miután a nő lakását két elkövető ellenőrizte és senkit nem találtak otthon,visszamentek a fogva tartott nőhöz és mérgezéssel fenyegették. Ezután egy húsvágó bárdot tartottak a nyakához annak érdekében, hogy írjon egy elismervényt tízmillió forintos tartozásról. A nő a diktált szöveget leírta, majd azt fel is kellett olvasnia, hogy mobiltelefonjukkal az elkövetők rögzíthessék. A nyilatkozaton – piros festékbe mártott – ujjának ujjlenyomatát is el kellett helyeznie.

A nőt az elkövetők azután engedték el, hogy megfenyegették, ha orvoshoz vagy a rendőrséghez fordul, őt és édesapját is megölik. A bűnügyi felügyelet alatt lévő elkövetők akár 18 év börtönt is kaphatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak