Létrehozva: 2016.02.01.

Ezzel szédítették meg válogatott focistánkat az olajsejkek

Jócskán emelte volna a gázsiját az amerikai klubja is, de ezzel nem versenyezhetett. Többszörös fizetést kap Katarban.

Habár Bernd Storck megvédte a válogatott csatár döntését, a katari Al-Garafához igazolt Németh Krisztián a közösségi oldalán továbbra is kap hideget-meleget a szurkolóktól. De vajon mennyi pénzt kap az új klubjától?

Nyilvánvaló, hogy a fizetése áll a szakmailag nehezen megindokolható lépése mögött. Korábban a %RIPOST% is jelezte: az amerikai bajnokságban hiába remekelt – 10 gól (közte az év legszebb találatának választott szólógól), 6 gólpassz, jó játék, kupagyőzelemig vezetett csapat –, a hasonlóan teljesítő, nagynevű sztárok gázsijának csak a töredékét kapta a Sporting Kansas Citytől.

A kiszivárogtatott információk szerint az évi 250 ezer dolláros (mintegy 73 millió forint) fizetését akár a kétszeresére is feltornászhatta volna idén, de az sem versenyezhetett volna a dúsgazdag katariak ajánlatával. A Blikk információja szerint ez utóbbi évi 1,5 millió dollár (körülbelül 438 millió forint), azaz Németh a tavalyi pénze hatszorosáért focizhat az emírségben. Méghozzá a klub bejelentése szerint másfél évig, 2017 nyaráig.

Az már csak hab a tortán, hogy áprilisban (az 50 fokot hozó nyár beköszöntével) véget ér a katari bajnokság, így a játékos zavartalanul készülhet majd az Európa-bajnokságra a válogatottal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda