Létrehozva: 2019.06.05.

Ezt tényleg senki sem várta, nagy fába vágta a fejszéjét a Viszkis

A jó útra tért egykori bankrabló saját kezûleg termeli az asztalukra kerülõ zöldséget, gyümölcsöt. A fölösleggel pedig komoly terve van.

Duna-parti földet vásárolt a feleségével az 51 éves Ambrus Attila, aki belevágott a bionövény-termesztésbe. A tervek szerint kicsiben kezdi ugyan a Viszkis, de őszre már pálinkás lesz, hiszen a meggytől kezdve a barackig, a szilváig mindenféle gyümölcs megterem a család földjén. Takaros parcellákban növekszik a borsó, a répa, a retek és a vegyszermentes saláta is.

"Anna, a pici lányunk négy hónapos, lassan elkezdheti enni a gyümölcsöket, zöldségeket. Szeretném megtermelni neki ezekből a legegészségesebbet. Megpróbálom a gyümölcs egy részét befőzni, lekvárt készíteni. A feleségem még nem csinált ilyesmit, de úgy látszik, ideje ezt is megtanulnunk" – kezdte a Blikknek Ambrus, akinek komoly tervei vannak a felesleggel, szeszt főz majd belőle.

"Az biztos, hogy jóval több gyümölcs terem a saját szükségletünknél, ezért pálinkát fogok főzni a feleslegből. Szesznagykereskedő ugyan nem leszek, a hideg miatt az idei termés negyede sajnos el is fagyott, de érdekes kihívás megismerni a növénytermesztés és -felhasználás lehetőségeit" – mondta nevetve a lapnak a Viszkis. Ambrusék vidéki otthonában már készen áll az üst, esténként pedig a pálinkafőzés fortélyait és szabályait tanulja.

"Néha magam is megiszom a pálinkát, de továbbra is a whisky híve vagyok, tanulmányoztam annak a készítését is, ha tehetném, abba is belevágnék, de egyelőre a pálinka a biztosabb" – tette hozzá Ambrus Attila, aki napközben továbbra is készíti fazekastermékeit, de mellette kapál és gyomlál is. 

Sőt, a palánták beszerzésére is nagyon figyel. A paradicsom- és kápiapaprika-palántákat Moldvából szerezte be az egykori bankrabló, aki szeretne egészségesen élni. Sokszor a kenyeret is az udvaron álló kemencében süti meg maguknak. 

"Rengeteg rossz döntést hoztam az életemben, viszont ma már csak jókat szeretnék. Nem félek a munkától, szombattól keddig például Esztergomban, a Komédium korzón árulom az új és megszokott portékáimat a pünkösdi vásáron" – tette hozzá a Viszkis.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle