Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.28.

Ezt látták az unokák a csúszdaparkban, amikor elhunyt a nagypapa

Szörnyû tragédia történt szerda délután a káposztásmegyeri Aquaworldben. Egy 74 éves férfi elhunyt a Kamikaze csúszdán. Már a medencébe is eszméletlenül érkezett. Az eset délután 2 óra környékén történt, úgy derült ki, hogy a fürdõzõk síró gyerekhangokra lettek figyelmesek.

"Mikor odaértünk, kint állt a mentő. Ekkor jelent meg két síró gyerek anyukája, akit tájékoztattak, hogy az édesapja, vagyis a kicsik nagypapája meghalt. A két kisgyereket ekkor bekísérték valamelyik személyzeti helyiségbe, nagyon sírtak."– mondja egy fürdőző a %Ripost%-nak. - "Az újraélesztést azonnal megkezdtük, míg a mentők a helyszínre érkeztek. A vendég életét sajnos nem sikerült megmenteni, így a helyszínen életét vesztette. A helyszíni orvosszakértői vizsgálatok alapján a vendég szívinfarktust kapott. A lezajlott vizsgálatok szerint emberi mulasztás és technikai hiba nem történt. A helyszínen tartózkodó hozzátartozóknak azonnali segítséget nyújtottunk, és mindenben támogattuk őket" – írja az Aquaworld közleménye.

N. József szívbeteg volt, de természetes halált halt csúszdázás közben. Körülbelül tíz éve volt szívműtétje, így meg sem fordult a fejében, hogy tragédia lehet a vége a csúszdás szabadesésnek. Négy lánya és nyolc unokája van, akik közül a két legkisebbet, a 11 és 13 éves kisfiút vitte el kikapcsolódni a 4. kerületi aquaparkba. Unokahúga, Laczák Boglárka, a legvagányabb nagypapaként beszél Józsefről, aki mindig jó kedélyű, vidám természetű ember volt, sosem szeretett ülni a babérjain.

-Imádta a gyerekeket. Éppen ezért is spórolta össze a kis pénzét, ebből vitte el két legkisebb unokáját csúszdázni.

Hogy milyen megrázó részleteket mesélt még Boglárka a nagypapáról és az unokákról, és azt, hogy miért büszke rá az egész család, megtudhatja a pénteki Ripost napilapból!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen