Létrehozva: 2018.01.24.

Ezt gondolják a férfiak a nők legősibb trükkjéről: 13 kőkemény vélemény

Õsrégi trükk, amikor egy nõ a terhességgel igyekszik megfogni a férfit, úgy, hogy közben hazudik a fogamzásgátlásról. De vajon mit gondolnak minderrõl a csõbe húzott pasik? Elmesélték - vigyázz, kõkemény vallomások következnek!

 

„Nemcsak hogy tablettát nem szedett, még az óvszereimet is kilyukasztotta. Teljesen kész vagyok.”

„A feleségem azt mondta, fogamzásgátlót szed. Nemsokára szülni fog, én pedig szörnyetegnek érzem magam, mert gyűlölöm. Ennyire rossz ember lennék? Pedig ő volt az, aki hazudott.”

„A barátnőm azt mondta, tablettát szed, pedig teherbe akart esni. 18 éves, se lakás, se munka. Nem igazán tisztázta magában, mit akar az élettől.”

„A nejem tudta, hogy nincs pénzünk a negyedik gyerekre, mégis abbahagyta a fogamzásgátlót, persze titokban. Aztán nem sokkal a kislányunk születése után otthagyott a gyerekekkel, mert rájött, hogy nem neki való az anyaság.”

„A feleségemmel rég kihűlt a kapcsolatunk, és az első házasságából hozott lányát se nagyon szeretem. De a fiunk miatt nem hagyom el. A nejem hazudott, amikor azt mondta fogamzásgátlót szed, így született a fiunk. A legjobb dolog volt, ami történhetett, de így most csapdában vagyok.”

„A barátnőm hazudott nekem, teherbe esett, és most van egy gyönyörű lányunk. Õt nagyon szeretem, de a barátnőmet már nem. Pedig csak egy boldog családot akartam, akkor, amikor ez mindkettőnknek alkalmas.”

„Már az exem az a lány, akinek a fogamzásgátló tablettáit megtaláltam a szemetesben.”

„A barátnőm most vallotta be, hogy pár hónapja nem szedi a tablettát, és most terhes. Pedig előtte megbeszéltük, hogy még egy évet várunk. Nem tudom, mit csináljak.”

„Az exbarátnőm arra használt, hogy teherbe essen. Nekem persze azt mondta, szedi a tablettát.”

„Két hónappal ezelőtt összejöttem egy lánnyal, aki azt mondta, tablettát szed. Most terhes, és azt akarja, hogy vegyem el. 19 éves vagyok.”

„A barátnőm azt mondta, tablettát szed, ma viszont a szemembe vágta, hogy hazudott, és egyáltalán nem bánná, ha teherbe esne tőlem. De mégis mit gondol? 17 évesek vagyunk!”

„Szakítottam a barátnőmmel, mert kiderült róla, hogy nem szed fogamzásgátlót, sőt, teherbe akarja ejtetni magát. Lebukott.”

„Három hónapja vagyunk együtt, és most terhes. A szemembe mondta, hogy hazudott. Most hogy kéne éreznem? Becsapott, és azt várja, hogy örüljek.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza