Létrehozva: 2017.10.24.

Ezt az autót keresi fél Magyarország

Miközben három autót elõzött, egy traktor az árokba fordult miatta, s közben egy személyautót is elsodort. A sietõs sofõr a történtek után nyom nélkül elhajtott a helyszínrõl.

Egy környei, majdnem frontális ütközés története került fel az internetre. A múlt hétvégi esetet megosztó hölgy maga is részese volt az elképesztő balesetnek, melynek okozója szó nélkül elhajtott a helyszínről. „Egy nagyon siető, aranyszínű Renault Scenic

három autót előzött meg falun belül egy kanyarban. Szemből egy megrakott traktor jött, ami, a frontális ütközést elkerülendő, befékezett, kacsázott egyet és befordulva elkaszált minket.

A Scenic sofőrje megállt, megnézte, mit csinált, és elhajtott. Mentek utána, de nagyon gyors volt” – mondja a nő, akinek a lába sérült meg a balesetben. „A lábam meggyógyul, az autónkat megjavítják, addig tudok buszozni is, de a traktorosnak milliós károkat okozott, mert a mi autónk mellett még a műszaki mentést is ki kell fizetnie. Ráadásul az életét is megköszönheti neki.”

Az ügyben rendőrségi feljelentés született, az esetet térfigyelő kamerák rögzítették, ám a rendszám nem látszik rajtuk teljesen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Részeg keselyűkhöz kellett állatmentőket hívni az Egyesült Államokban - videó

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-