Létrehozva: 2018.11.06.

Ezt a rejtélyes üzenetet küldte, mielőtt eltűnt a majsi tinilány

Papp Erikának pénteken veszett nyoma, azóta semmit nem tudnak a tinédzserrõl, az utolsó üzenete sem vezetett eddig nyomra.

A fiatal lány Bajáról indult el, a Tolna megyei Bátaszéken kellett volna másik buszra szállnia. Csakhogy ott a családja eddigi információi szerint egy idős házaspár autójába ült be.

Baján volt a barátjánál, úgy tudjuk, hogy a 14:30-as busszal indult el Bátaszékre.

Ott viszont elvileg egy idős pár autójába szállt: az egyik barátjának írt egy üzenetet, hogy a sárga, talán Volkswagennel utazó páros éppen benzinkutat keresett.

A testvérem, Erika segíteni szeretett volna rajtuk, megpróbálta a párt a kúthoz navigálni, legalábbis az utolsó üzenete szerint – részletezte megtörten Papp Barbara, a lány testvére.

Erikáról azóta semmi hír, a mobilja szombat óta ki van kapcsolva, előtte pedig szinte minden hívásra foglaltat jelzett.

A család jelentette szerettük eltűnését a rendőrségen is, de természetesen mindent megtesznek ők maguk is, hogy a nyomozást segítsék. Közösségi oldalukon számtalan fotó jelzi: a fiatal lányt hazavárják, testi és lelki épségért nagyon aggódnak.

– Sosem történt még olyan, hogy több napra eltűnik, vagy, hogy nem lehet elérni telefonon. Ráadásul ez az üzenet, miszerint egy idős pár autójába ült, még rejtélyesebbé teszi az eltűnését, iszonyúan aggódunk érte. A rendőrök elvileg végigpásztázták az összes kút kamerafelvételét, de azt a bizonyos sárga autót, amit a nővérem emlegetett, sehol nem látták – mondta Barbara a Blikknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre