Létrehozva: 2016.05.10.

Ezrek vadásszák a brutálisan megkínzott gólya gyilkosát!

Kétszázezer forintos nyomravezetõi díjat ajánlottak fel annak, aki információval tud szolgálni a kegyetlen madárgyilkosról. A védett szárnyas tetemét egy jászapáti iskola melletti üres telken találták meg.

Futótűzként terjedt el a világhálón annak a szerencsétlenül járt gólyának a története, amit különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg. A madár évek óta visszajárt a településre, több ezer kilométert átszelve.

Többé azonban már biztos nem repül

Ismeretlenek először egy focilabdával fejbe rúgták, majd amikor már elkábult, eltörték a lábait és halálra gyötörték a testét.

A kegyetlen gyilkosság hatalmas vihart kavart, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság azonnal nyomozást rendelt el az ügyben.

"Állatkínzás miatt indított vizsgálatot a rendőrség a jászapátiban történt gólyatetem ügyében"

- árulta el Pásztorné Kovács Ágnes, a főkapitányság sajtóreferense.

A katolikus iskola közben egy hivatalos nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelentették, hogy semmi közük a brutális állatkínzáshoz.

"Nagyon sajnáljuk az elpusztult gólyát. Reméljük, hogy a rendőrség kideríti, hogy hol pusztult el és hogyan került az iskola melletti ingatlan udvarára. Azt a feltételezést azonban visszautasítjuk, hogy egy védett madár elpusztítását az iskola katolikus jellegével hozza valaki összefüggésbe."

- tudatta az intézmény.

Az egyik magánkézben lévő vadaspark nyilatkozatot tett közzé, amelyben 100 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki olyan információt ad, amellyel az elkövető, vagy elkövetők nyomára vezeti a hatóságot.

Később Jászapáti országgyűlési képviselője, Pócs János is 100 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőknek.

A %RIPOST% megkereste a Hortobágyi Nemzeti Parkot, mivel ők is vizsgálatot rendeltek el az ügyben. Sajnos fennáll annak a veszélye, hogy a madárnak fiókái vannak, így azok is elpusztulnak. Õk azonban egyelőre nem kaptak engedélyt a hivatalos nyilatkozatra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás