Létrehozva: 2017.05.29.

Ezrek búcsúztatták a hős magyar motorost - megrázó képek

Richárd vétlen volt, mégis õ halt meg a balesetben. Ám utolsó mozdulatával még megmentette az utasát, Rékát.

Több százan gyűltek össze szombaton a csipkereki temetőben Vas megyében, hogy egy szívszorító megemlékezésen búcsút vegyenek a balesetben vétlenként elhunyt 30 éves motorostól, Hodvogner Richárdtól.

Május 18-án Lukácsháza közelében feltehetőleg elaludt a volán mögött egy sofőr a 87-es főúton, és az autó egy egyenes szakaszon megindult az árok felé. A szemből érkező motort vezető Richárdnak már csak arra volt ideje, hogy behúzza a féket és legutolsó mozdulatával megpróbált kitérni az autó elől. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy utasa, Réka életben maradt, a férfi viszont a helyszínen életét vesztette. A motorosok védőfelszerelésben voltak, de az ütközés ereje óriási volt. Az autónál sem fék-, sem sodródásnyomot nem találtak a rendőrök.

Az utas halálhírét keltették, de szerencsére él

Rékán éppen életmentő műtétet hajtottak végre, amikor a Facebookon már megjelent, hogy a kórházban belehalt a sérüléseibe. Később azt írták róla, hogy mind a két lábát amputálni kellett. Szerencsére egyik hír sem bizonyult igaznak. A rémhírek mellett felbukkantak a segítők is, akik véradásra buzdítottak.

Több mint 150 motoros búcsúztatta Richárdot

Richárd családjának kérését teljesítjük azzal, hogy motorosok kísérjék el fiukat a csipkereki temetőtől a vasvári temetőig tartó úton

- közölték a szombathelyi motorosok.

A temetés további megrázó részleteit a hétfői Ripost napilapban olvashatja, mint ahogy azt is, mi derült ki a balesetet okozó autó sofőrjéről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton