Létrehozva: 2018.12.28.

Ezért várj 2019-ig a konvektorcserével

Most érdemes halogatni. Ezúttal sokkal jobban járhat az, aki kivár.

Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Weingartner Balázs a minisztérium sajtótájékoztatóján közölte:

„A pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat. Háztartásonként több konvektor cseréjére is lehet pályázni, egy készülékre legfeljebb bruttó 96 ezer forint igényelhető. Az alprogram a cseréhez kapcsolódó beszerelést is támogatja"

A támogatás – mint mondta – akár 15 ezer korszerűtlen készülék cseréjéhez is hozzájárulhat. A pályázat a korszerű, zárt égésterű, legalább A energiaosztályú, programozható termosztáttal ellátott készülékek beszerzését és beszerelését támogatja.

A részletes műszaki kiírásokat a februárban megjelenő pályázat tartalmazza majd.

Weingartner Balázs felidézte, hogy az Otthon melege program a háztartások rezsiköltségeit és károsanyag-kibocsátását egyszerre csökkenti. Öt év alatt az alprogramok 35 milliárd forinttal, 320 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járultak hozzá – tette hozzá. Az államtitkár közölte, hogy az ITM a lakossági igények és a szakmai javaslatok alapján várhatóan további alprogramokat indít újra 2019-ben.

Egyúttal ismertette, hogy a decemberben lezárt háztartási gépcsere alprogram első 20 ezer pályázatának eredményét az internetes felületen hozták nyilvánosságra, a támogatói okiratokat januárban kapják majd meg az érintettek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család