Létrehozva: 2017.07.13.

Ezért úszták meg a tömegkatasztrófát az M3-ason

Csak az új buszokon kötelezõ a biztonsági öv, és nem ellenõrzik, hogy bekötik-e! A hétfõi M3-ason történt buszbaleset megmutatta, hogy ezen múlhat az életünk: az utasok azért úszták meg, hogy a busz többet is pördült velük, mert be voltak kötve.

Egy Debrecenből Svájcba tartó busz borult fel az M3-as autópálya 41-es kilométerszelvényénél hétfőre virradó hajnalban, a balesetben 22 ember sérült meg, akiket azonnal kórházakba szállítottak. A 17 magyar áldozatot követelő januári veronai buszbaleset után tehát csaknem újabb borzalmas tragédia történt - csodával határos módon azonban a busz utasai túlélték a balesetet.

Az utasok többsége szerencsére bekötötte magát

Többen azért nem sérültek meg, mert használták a biztonsági övet. A busz ugyanis, miután átszakította a szalagkorlátot, több alkalommal megpördült a saját tengelye körül, míg végül a kerekein állt meg. Többen is kiestek a buszból azok közül, akik nem voltak bekötve, míg a helyszínen az M1-nek nyilatkozók közül sokan kisebb vágásokkal, esetleg karcolás nélkül úszták meg a balesetet. Õk kivétel nélkül mind azt mondták, hogy be voltak kötve a baleset pillanatában, ezért úszhatták meg.

Ha van a buszon öv, kötelező használni!

Nem köztudott, de a szabályok szerint azokon a buszokon, amelyeken van öv, azt használni is kell. Erre a vezetőnek kell figyelmeztetnie az utasokat. Ha valaki nem köti be magát, akkor a szabálysértés helyétől függően pénzbírsággal büntethető, ami 20 ezer forint is lehet. Minden buszra a forgalomba helyezésekor érvényes szabályok vonatkoznak, és az új buszok mindegyikében vannak már két- vagy hárompontos biztonsági övek. A régi buszokon azonban nincsenek, bár utólag ezekbe is szerelhető. A Volán-járatok többségén még régi buszok közlekednek, amelyeken nincs biztonsági öv, arra a kérdésünkre pedig több Volán-társaságról sem kaptunk választ, hogy az új buszokon figyelmeztetik-e utasaikat a kötelező övhasználatra.

Sok iroda figyelmeztet az övre

Több, magyar utazási iroda weboldalán külön szerepel, hogy buszaik biztonsági övvel felszereltek-e vagy sem, illetve figyelmeztetést is közzétesznek járataikon. A Pilisi Tours képviselője például lapunknak azt nyilatkozta, általában biztonsági öves busszal utaztatnak, és figyelmeztetik is a járatokon utazókat. Akad azonban olyan is, aki a Trans Vonal Kft. Tiszavasvári és Budapest között rendszeresen közlekedő, övvel felszerelt SETRA járatain utazik, azonban még soha nem hallott figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy még büntetést is kaphat, ha nincs bekötve.

Mint kiderült, egy tisztázatlan hátterű cég utaztatta a turistákat - a részletek a Ripost napilapban, mint ahogy arról is ott olvashat, hogy miért különleges az M3-as autópálya ezen szakasza - rengeteg itt a furcsa baleset...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről