Létrehozva: 2016.07.10.

Ezért nincs hely újabb gyereknek a magyar sztárpárnál

Már tíz éve vannak együtt, két gyermekük született és szárnyal a karrierje a közkedvelt énekeseknek.

Varga Feri és Balássy Betty már tíz éve szeretik egymást, házasságukból pedig két gyermek született, az ötéves Róza és a kétéves Dani.

A sztárpár viszont nem csak a kicsiket neveli, velük élnek Varga Feri első házasságából született gyermekei is. Az ő édesanyjuk ugyanis Németországba költözött, rájuk hagyva a tizenhét éves Fricit és az egyetemista Pollit.

Ez viszont nem is baj, hiszen a sztárpár rendkívül elfoglalt, csütörtöktől vasárnapig fellépéseik vannak, és szeptemberig be vannak táblázva.

"Az idei nyár nagyon sűrű lesz, ráadásul meg kell oldani a gyerekek felügyeletét is. Szerencsére a nagyszülőkre, barátokra és a nagyobb testvéreikre mindig számíthatunk" - árulta el a %RIPOST%-nak Balássy Betty,

aki exkluzív képeket küldött lapunknak, családjuk mindennapjairól.

Idén már voltak a Balatonon, és még egy utazást terveznek, öt napra mennek Görögországba, habár kisgyerekes szülőként a "pihenés" szó egészen más értelmet kapott.

"A gyerekekkel nem lehet pihenni. Ilyenkor gyakorlatilag ők nyaralnak, mi pedig kiszolgáljuk őket. De öröm látni, mennyire élvezik a pihenést, amire nekünk Ferivel kettesben kevés időnk jut. Tavaly voltunk Szilvásváradon, ilyenkor Edit nagyi szokott vigyázni a kicsikre."

Betty ráadásul egy meglepő titkot is elárult:

fogalma sincs, mikor van a házassági évfordulójuk.

Úgy érzi, az ő kapcsolatukban nem is a dátumok számítanak, sokkal inkább lényeges az, hogy az idő őket igazolta.

A sztárpár a rengeteg fellépés és a négy gyerek mellett teljesen elfoglalt, Betty ráadásul a tehetségkutatók során énektanárként segít a versenyzőknek, így felmerül a kérdés, terveznek-e újabb kisbabát?

"Egyelőre nem tervezzük, bár nem is zárjuk ki a lehetőséget, mert szerettünk volna még egy babát. Most viszont éppen elég zsúfolt az életünk, és így vagyunk boldogok" - árulta el a csinos anyuka, aki igazi energiabombaként egyengeti családja életét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria