Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.01.

Ezért kelt el áron alul Bajor Imre fülei birtoka!

Rekordidõ alatt kelt el a 2014-ben elhunyt színész villája Fülén, igaz, a többszobás házért csupán becsült értékének harmadát fizették. Most kiderült, mi állhat a háttérben.

Ahogy arról a %RIPOST% már beszámolt, Bajor Imre fülei birtoka nemrég új tulajdonosra talált. A 183 négyzetméteres ház még karácsony előtt került fel az internetre, január végén pedig már nyoma sem volt a hirdetésnek. A villa állítólag becsült értékének harmadáért kelt el, mindössze 36 millió forintot fizettek érte.

A Bors információi szerint Bajor özvegyének, Ildikónak nem is volt más választása. A lap úgy tudja, hogy a ház tulajdonosa nem Bajor és ő, hanem a 2014-ben elhunyt színész cége, a Csóközön Kulturális Szolgáltató Betéti Társaság volt

ami jelenleg is végelszámolás alatt áll.

Bajor halála után beltagságát hárman örökölték: felesége és két gyereke, Marci és Lili. A végelszámolás ténye arra utal, hogy a színész tetemes adósságát mind a mai napig nem sikerült kiegyenlíteni, állítólag Kicsihuszár nevű becsődölt étterme az, ami még mindig viszi a pénzt.

"Ha egy cég nem tudja rendezni az adósságait, végelszámolás alá kerül, ahol a végelszámoló cég mindent megpróbál pénzzé tenni, amit lehetséges, hogy abból rendezze a tartozásokat. Ilyen esetben az ingatlan eladása a végelszámoló cég hatáskörébe tartozik."

- magyarázta a Borsnak, dr. Kamarás Péter ügyvéd.

Így vélhetően a végelszámoló cég döntött úgy, hogy becsült értékének töredékéért hirdeti meg a legendás színész egykori otthonát, hogy minél gyorsabban pénzhez jusson.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy a családtagok közül örökölt-e bárki is az árból, ám mivel az ingatlan egy cég tulajdonában állt, elképzelhető, hogy egy forintot se láttak a 36 millióból.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban