Létrehozva: 2019.02.24.

Ezért imádják a nők az atomóra szexet

Azt gondoltad, hogy az elõre eltervezett szex unalmas, és egyáltalán nem romantikus? Gondold újra! Megmutatjuk, hogyan hozhatod ki belõle a legtöbbet.

Szerző Ripost

Az, ha a szexet előre betervezitek a programba a kedveseddel, elsőre talán unalmasnak hangzik. De higgy nekünk, ha gyerekeid vannak, vagy ha bármi más miatt az együttlét a fontossági sorrend utolsó helyére csúszna, jobb, ha inkább előre megtervezve szánod rá az időt.

Már csak azért is, mert az eltervezett szex mindkét partner számára azt jelzi: a szexuális élet fontos, így nem maradhat el. Vagyis legközelebb, amikor a gyerekek a nagyinál alszanak, igenis írd be a naptárba, hogy munka helyett egymásra fordítjátok ezt a szabad estét.

Persze nem szabad mindent aprólékosan eltervezni, hiszen a cél nem a teljesítménykényszer. A „hogyan”-t hagyd meg spontánnak, a lényeg a szándék, hogy ezt a figyelemelterelés és fix programok nélküli estét egymással töltitek. Kezdeményezz nyugodtan, vagy épp állítsd be korán reggelre az ébresztőt. De akár a szexjátékokat is bekészítheted a hálószobába, amikor nem kell attól félned, hogy a gyerekek megtalálják őket. A hangulat, a „körítés” is nagyon fontos, vagyis érdemes bőségesen időt szánni arra, hogy hangulatba kerüljetek.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!