Létrehozva: 2015.12.09.

Ezeket biztos, hogy nem tudtad Kis Gróforól!

Valószínûleg nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a magyarok jelentõs része betéve fújja Kis Grófo dalait. Az ifjú mulatós királyról viszont már kevesebbet tudunk, ezért összeszedtünk néhány érdekes tényt róla.

Ha felcsendülnek a Bulibáró vagy a Mert a nézését meg a járását dallamai, akkor garantáltan mindenki megőrül, és azonnal belecsap a mulatásiba.

Ellenben, ha azt kapnánk feladatként, hogy meséljünk eme remek slágerek előadójáról, kevesen tudnának mit mondani Kis Gróforól. A mulatós király ugyanis nem szeret sokat beszélni magáról. De a %RIPOST% most elárul néhány érdekes és fontos tényt az énekesről.

Az életben is igazi Bulibáró. A legnagyobb partija Monte Carlóban volt, amikor a naplementében az ő számát játszották.

Nem foglalkozik azzal, hogy ilyen fiatalon ekkora sztár lett belőle.

Mindenét a Jóistennek köszönheti, és nem magának.

Körülbelül 20 évesen komolyodott meg teljesen, mert az apaság és a karrierépítés nem engedte, hogy felelőtlen legyen.

Sőt már gyerekkorában is jóval érettebb volt a többieknél. Mindig az idősebbek társaságát kereste, és a verekedések alkalmával ő volt a békítő.

A rengeteg fellépés miatt mostanság többet látják a fiai a tévében, mint otthon. Ami nem jó, de sajnos ezzel jár a zenész szakma.

A nagyobbik gyereke lassan fel is léphetne helyette, olyan jól énekli a dalait.

Szeretne még egy harmadik csemetét is. Akár azonnal is.

Egyedül a családja miatt hajt ennyit. Õk motiválják, nem a pénz vagy a siker.

Soha semmit nem bánt meg az életben, mert szerinte minden okkal történik.

Majkát nagyon szereti, és fel is néz rá, mind emberileg, mind szakmailag. Grófo szerint sokban hasonlít az életútjuk és a sorsuk.

Ha van ideje lazítani, akkor legszívesebben moziba megy. Imádja az akciófilmeket.

Ellenben mégis a Jégkorszak című animációs filmet lenne képes bármikor megnézni.

Feleségével tökéletesen megbíznak egymásban. A féltékenység csak szikráiban van jelen a kapcsolatukban, de Grofó szerint annyi kell is, hogy minden jól működjön.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott