Létrehozva: 2019.06.25.

Ezek a Balaton legjobb strandjai! Óriási a verseny

Idén 15. alkalommal rendezik meg a balatoni strandok nagy versenyét, melyre gyakorlatilag a tó körül lévõ 90 strand közül bármelyik benevezhet. Évrõl-évre több pályázat érkezik, de még néhány hétig várnunk kell a nyertesekre. Addig is lássuk, kik voltak a tavalyi befutók, és mitõl is lesz igazán jó egy strand!

Szerző Sors Edina

A Balaton Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava és a hazai nyaralás egyik kiemelt központja. Budapest mellett az ország turisztikailag leglátogatottabb területe. A balatoni strandok naponta 250-300 ezer embert látnak vendégül, így óriási a jelentősége annak, melyik nyeri el évről évre a legjobbaknak járó szigorú minősítést.

Egyre többen szállnak versenybe

Idén 36 balatoni strand nevezett a Kék Hullám Zászló minősítésre, ahol az előző évekhez hasonlóan egytől öt csillagot kaphatnak a fürdőhelyek. A zsűri veszi szemügyre a strandokat, a díjkiosztó, zászlóátadás pedig hónap végén, de legkésőbb július elején lesz.

Mit figyelnek a bírák?

A Balatoni Szövetség 2004-óta minősíti a strandokat, akkor dolgozták ki a Kék Hullám Zászló rendszerét. A bizottság vizsgálja a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe veszik a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyelnek. Minősítik a strandi vendéglátóhelyeket és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző, stb.) is. Kiemelt figyelmet kap a mozgáskorlátozottakra vonatkozó kényelmi szempontok, megfelelő illemhely, és rámpa kialakítása is.  

Idén lesznek különdíjak is

Az előző évhez hasonlóan, minősítést kaphatnak a benevezett strandok, de ezúttal több kategóriában különdíjakat is osztanak. 2019-ben a Balaton családbarát, kerékpárosbarát, legsportosabb, valamint legtöbb pontot elért strandját külön is díjazzák majd.

2018-ban ezek a strandok kapták a legjobbaknak járó, 5 csillagos zászlót

  •     Vonyarcvashegy Lidó strandja,
  •     Balatongyörök Községi Strandja,
  •     Gyenesdiás Diási Játékstrandja,
  •     Szigliget Községi Strandfürdője,
  •     Balatonfüred Kisfaludy és Esterházy strandja, kapta.
  •     Alsóörs Községi Strandja,
  •     Csopak Községi Strandja,
  •     Keszthely Városi Strandja,
  •     Balatonalmádi Wesselényi Strandja,
  •     Balatonberény Községi Strandja és
  •     Balatonföldvár Keleti Strandja
  • Szerző Sors Edina

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

    origo.hu

    Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

    life.hu

    Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

    vg.hu

    Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

    life.hu

    Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

    mandiner.hu

    „Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

    origo.hu

    Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

    astronet.hu

    Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    ripost.hu

    "Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    ÉLETMÓDI

    Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

    ÉLETMÓDI

    Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

    ÉLETMÓDI

    Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

    ÉLETMÓDI

    360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

    ÉLETMÓDI

    Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

    ÉLETMÓDI

    Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

    ÉLETMÓDI

    Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

    ÉLETMÓDI

    A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban