Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.22.

Ez már biztos: a gyerekek anyjuktól öröklik az intelligenciájukat

Jól gondolod, ha azt hiszed, az édesanyádtól örökölted az intelligenciádat. Egyes gének ugyanis másként viselkednek, ha az apától, és másként, ha az anyától származnak - az intelligenciáért felelõs gének pedig általában anyukánktól jönnek.

Szerző Ripost

A legújabb kutatások szerint kétszer annyi esélyünk van rá, hogy az intelligenciánkat nem mindkét szülőnktől, hanem az édesanyánktól örököljük: az intelligenciáért felelős gének ugyanis az ivari X kromoszóma közvetítésével öröklődnek, ebből pedig a nőknek kettő van. Ráadásul, ha az apa át is örökíti az intelligenciát szabályozó géneket, ezek jó eséllyel nem gyakorolnak hatást az agyra, egyszerűen deaktiválódnak, csak akkor lépnek működésbe, ha az anyától származnak. Megint más gének viszont csak akkor lépnek működésbe, ha az apától érkeznek - írja a Good Housekeeping egy pszichológiai szakportálra hivatkozva.

Egy 1994-es tanulmány 12 686 14 és 22 év közötti fiatalt vizsgált, a kérdéseik az IQ-ra, a bőrszínre, az iskolázottságra és a társadalmi státuszra vonatkoztak. És hogy mire jutottak a kutatók? Arra, hogy a fiatalok intelligenciaszintjét az édesanyjuk IQ-ja határozta meg a legjobban.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg