Létrehozva: 2015.05.24.

Ez maga a csoda! Öltöztesd mintafestéssel az otthonod!

Ági, a háromgyerekes anyuka a neten böngészve bukkant a stencilre, mely egy festéshez használatos kiegészítõ kellék. Gondolta, kipróbálja, és azóta nem gyõz festeni. Otthonából csodát tett!

Ági 35 éves, 3 gyermekes anyuka. Szereti szépítgetni az otthonát. A Facebookon talált rá a stenciles festéstechnikára. Annyira megtetszett neki, hogy gondolkodás nélkül eldöntötte, kipróbálja maga is.

"Úgy döntöttem, a lépcsőnkkel kezdtem, és egyből szerelem lett! - meséli Ági lelkesen. - Onnantól nem volt megállás és remélem nem is lesz!

Ha ráérez az ember a festés ízére mindig, mindenhol azt nézi, mit ehet felújitani.

Én legalábbis így vagyok vele."

A lépcső után a lépcsőház fala is mintákat kapott.

"Következett az előszoba! Nem győztünk csodálkozni, hogy néhány órányi befektetett munkával ilyen erőteljesen megváltozik a terek hangulata."

"Minden falfelületre szép sorban lecsaptam. Kifestettem, amit csak tudtam. Festeni ugyanis szinte mindenhova lehet, bár célszerű a festéket a felülettől függően megválasztani. A munkamenet a következő: a stencilt rá kell igazítani a felületre, érdemes ragasztószalaggal rögzíteni, hogy ne mozduljon el. Utána szivacshengerrel fölviszed a festéket.

Fontos, hogy a festék sűrű legyen, és csak nagyon keveset használj belőle, hogy ne follyon meg.

Az elkészült mintablokk után leveheted a stencilt, de csak akkor illeszd újra a mintához, ha már megszáradt a festék a falon."

Az alábbi képen jól látható, milyen sokat számít, hogy a két ajtó közti falszakasz nem csupasz, hanem csupa-csupa csipke.

 

"Persze a szobák sem maradhattak ki."

"A konyhában is megtaláltam a minták helyét!"

"Az étkezőasztalt is szebbnek látom mintásra festve."

"És a bútort is."

"Hatalmas gardróbszekrényünk ajtaját is feldobta a stencil."

"Családom szereti új hobbimat, úgy érzem, büszkék rám. 5 éves Pepém szerint művész vagyok...11 éves Vivim sokat segít, szerintem megfertőztem. Férjem szerint otthont varázsoltam egy üres házból. Szerencsémre támogat és nem morog, ha újabb doboz fetéket vagy egy újabb mintasablont vásárolok. Örül, ha boldognak lát, és ha festhetek, akkor az vagyok."

A stenciles falfestés azért izgamas, mert vége nincs a variációknak. Minden felület egy új kihívás, s csak rajtad múlik, mit hozol ki belőle. Ötletekért és eszközökért nézz szét itt! Mást is szívesen bütykölgetnél otthon? Szintén festéssel egyedi lámpát is készíthetsz magadnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

OTTHONKA

Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

OTTHONKA

Így mosd ki a terítőt, hogy tényleg ragyogjon az ünnepi asztalon

OTTHONKA

Odaégett az étel? Ezzel az egyszerű trükkel pofonegyszerűvé válik a súrolás!

OTTHONKA

Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

OTTHONKA

Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

OTTHONKA

Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid