Létrehozva: 2017.12.18.

Ez az óbudai karácsonyfa az angol Top5-be is bekerült - fotó

Több mint hatvan családnak jut tûzifa idén azokból az óriási építményekbõl, amiket egy magyar építészhallgatókból álló csapat talált ki. A HelloWood csoport karácsonyfái Londonig és Bécsig is eljutottak.

Először 2014-ben tűnt fel a különleges, farönkökből épített óriási adományfa a budapesti Erzsébet téren, és gyorsan világhírre tett szert.

Bekerült több előkelő leg-listába is, így például a London Top5 legszebb karácsonyi installációi közé.

Idén a londoni Királyi Botanikus Kerteket és a bécsi Belvedere kastély parkját is ilyen építmény díszíti.

A magyar építészekből álló alkotói műhely hazai munkái pedig nemcsak az advent idejére szólnak: a tűzifákból épített adományfák Óbudán, Kőbányán és először egy vidéki városban, Kecskeméten az ünnepek után is jó szolgálatot tesznek.

Építőelemeit tűzifaként a rászorulóknak adományozzák. A több mint száz tonnányi fa legalább hatvan család számára biztosíthat meleget a hátralévő téli szezonban.
"Elkötelezettek vagyunk a szociális építészet iránt. Azt szeretnénk, hogy aki ránéz a hatalmas karácsonyfákra, jusson eszébe, milyen fontos a rászorulók felkarolása" – mondta a %Ripost%-nak az ötletgazda, Huszár András.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-