Létrehozva: 2017.05.08.

Ez a Soros-Orbán meccs igazi tétje...

Soros György, ahogy már több cikkében is leírta, évente 1 millió migránst akar beengedni Európába. Ennek viszont útjában áll a magyar kerítés és persze vele együtt a magyar kormányfõ. Szerinte nemcsak a menekülteket, de a gazdasági bevándorlókat is be kell engedni.

Soros György legfőbb célja, ahogy azt több cikkében is leírta, évi 1 millió migráns Európába telepítése... Mondhatni bármi áron..

Hisz abban, hogy ez „vérfrissítés” kell Európának. A Magyarországot védő kerítés viszont komoly akadálya annak, hogy sikerüljön ez a terv… Soros  tehát le akarja bontatni az útjában álló kerítést!

 

A milliárdos az amerikai olvasztótégely, a „melting pot” elvét vallja, amely a nemzetek megszűnését, egybeolvadását jelenti.

Soros önjelölt messiásként az Európai Unió jövőjét, az USA példájából kiindulva, az Európai Egyesült Államokban látja, ahol a nemzetek megszűnnek létezni, és már nem magyarként vagy németként, hanem elsősorban európaiként élhetnénk tovább.

 

A legnagyobb akadály a magyar kerítés

Az üzletember a sok millió közel-keleti, ázsiai, afrikai bevándorlóra mint egyfajta „élesztőre” tekint, akik hozzájárulhatnak a nemzetállamok gyorsabb lebontásához. A csökkenő létszámú európai nemzetek munkaerőpiacán is fontosnak tartja a migránsok tömeges megjelenését.

A Soros által pénzelt szervezetek éppen ezért fizikai akadályként tekintenek a bevándorlás útjában álló magyar kerítésre. Ami döntő mértékben lecsökkentette a balkáni útvonalon próbálkozók számát. Idén a korábbi százezrek helyett  már csak 5 ezer migráns próbálkozott a görög partoknál… Nyilvánvalóan azért, mert híre ment, hogy Magyarország felé szinte lehetetlen átjutni…

A legtöbben jó egy éve már inkább az olasz partoknál próbálkoznak, már több mint tízszer annyian, mint Görögországban.

Dokumentumok és térképek bizonyítják, hogyan szedik fel a líbiai és tunéziai partok közelében a vízre merészkedő migránsokat, hogy aztán egész közel vigyék őket az olasz partokhoz… Még attól sem riadnak vissza, hogy szállítóeszközökkel segítsék az embercsempészeket. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy ezek a súlyos vádak nem valamiféle ellenőrizetlen értesülések, hanem az Európai Unió határőrizeti szervezete, a FRONTEX hivatalos jelentésében találhatók…

Soros hisz a felvevőpiacban

Furcsa abszurditás, hogy az Európai Unió elnöke ennek ellenére régi barátként fogadta fiával együtt Soros Györgyöt, aki a migránskérdésről meghökkentő módon mint egyfajta emberi „felvevőpiacról” beszél.

„Most ugyan a nagyszámú menekült miatt telítődni látszik a felvevőpiac, de ha a menekültválságot sikerül mederbe terelni, akkor már be lehet fogadni gazdasági bevándorlókat, akikre igen is szükség van a demográfiai okokból kimerülő európai munkaerőpiacon” – fejtette ki egyik cikkében.

Ennek érdekében még a menekültügyek elbírálását is elvenné az egyes országoktól. Szerinte az lenne jó, ha nem EU-s szervezetek döntenek a menekültkérelmekről, így azok elbírálása egyáltalán nem a nemzetállamokon múlna. Így egyszerűbben, gyorsabban lehetne Európába juttatni a Soros által üdvösnek tartott évi(!) 1 millió migránst.

A legrövidebb út Magyarországon át vezet(ne)

Olaszország lassan kiteheti a megtelt táblát, ráadásul Németország a Brenner-hágó lezárását tervezi a délről jövő illegális migráció megakadályozására.

További migránsokat, hogy meglegyen a Soros megkívánta 1 millió fő, legfeljebb a menekülttáborokból lehetne Európába hozni. Ennyi embert azonban repülőn elszállítani horribilis kiadásokat jelentene, a szárazföldi utaztatás sokkal egyszerűbb és olcsóbb, hiszen a törökországi menekülttáborok, vagy Észak-Afrika nincs túlságosan távol Európától.

A legrövidebb út pedig Magyarországon át vezet. Nem véletlenül indult meg elsőként a migrációs áradat Szerbia felől éppen erre… Soros tervei előtt éppen ezért a magyar kerítés a legnagyobb akadály. Minden megtesz, hogy megbontsa az egyre hatásosabban működő határzárat.  Lobbizik az Európai Unióban, aktivitásra buzdítja pókhálóként működő szervezeteit. Most még elsősorban politikai nyomásgyakorlással próbálkozik – legutóbbi látogatása az Európai Parlament elnökénél erről is szólt -, de tervezi más eszközök bevetését is.

Az általa pénzelt szervezetek a röszkei határállomásnál a %RIPOST% értesülése szerint a közeljövőben újabb provokatív akcióra készülnek. Mint ahogy korábban megírtuk, ennek főpróbáját húsvétkor már megtartották. A Soros-aktivisták olyan szélsőbaloldali organizációk – például az ANTIFA - vezetőit is meghívták Röszkére, akik nem riadnak vissza a fizikai erőszaktól sem…

Aki érteni akarja Magyarország és Soros György konfliktusát, tudnia kell, miért tartja céljai legnagyobb akadályának a határunkat védő kerítést az önjelölt messiás milliárdos…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja