INSIDER

Ez a ma­gyar há­zas­pár győzte le Maj­kát és a PamKu­tyát

Egy ma­gyar há­zas­pár vi­deó­csa­tor­nája uralja a hazai Yo­uTube-ot. Vass Mó­nika és Ta­va­szi László Ke­rekMe­séit töb­ben lát­ták, mint Majka és a PamKu­tya vi­de­óit össze­sen! Bár a páros fő célja a szó­ra­koz­ta­tás, volt gyer­mek, aki az ő da­lukra hagyta el a pe­len­kát, egy két­éves pedig az egyik klip­jük ha­tá­sára kez­dett el be­szélni.
  • Szerző: Ripost

Míg sok házaspár számára komoly veszteség, ha az egyik fél állása megszűnik, a másik meg csak elvétve kap munkát, az elbocsájtott informatikus, Tavaszi László, és felesége, az animátor Vass Mónika élete nagy lehetőségét kapta a kirúgással. A hirtelen jött szabadidőben ugyanis megvalósíthatták az édesanya álmát: pár perces rajzolt klipeket készítettek.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Nem tudták, hogy kereshetnek a YouTube-bal

„Az elsődleges cél az volt, hogy megmutassam, ilyet is tudok. Ezért készült el 2012 decemberében a Megy a gőzös. Fogalmam sem volt, hogy ezzel pénzt is lehet keresni” – meséli a -nak Mónika, aki korábban többek közt a Mr. Bean rajzfilmsorozaton dolgozott, ám a KerekMese produkciókban nem csak rajzol, de énekel és narrál is. 

„Bár eleinte szinte kizárólag negatív kritikákat kaptunk, a nézettségünk nem állt meg, hanem egyre csak nőtt” – veszi át a szót László, aki hangmérnökként és ötletgazdaként vesz részt a munkában. 2013 közepére úgy érezték, komolyabban kéne foglalkozniuk a kisfilmekkel, melyekből mára 149 létezik. Sőt, egyes nethuszárok már paródiákat is készítettek a munkáikból.

A kudarcok ellenére sem adták fel

Bár a 2013-as esztendő még ráfizetés volt, 2017-ben már a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint közel nettó 22 millió forint bevételt könyvelhetett el a Tavaszi-házaspár, amit a YouTube-on látható videóik előtt vetített reklámok után fizetett ki nekik a videómegosztó. A kisfilmjeiket több mint 760 milliószor látták az internetezők.

Ma már meglepőnek hangzik, de az évek során vagy hússzor abba akarták hagyni a KerekMeséket. „Lelkileg nagyon megviselnek a negatív kommentek. Olyan, mintha a gyermekemet szidnák, de bármi rosszat mondjanak is róla, attól még nem dobom ki” – mondja nevetve Mónika. „Több zsákutcába is belefutottunk” – veszi át a szót László. „Volt idő, amikor úgy éreztük, komolyabb szintre kell lépnünk, elindultunk a komolyzene irányába, sok munka árán elkészült a Tell Vilmos, melyet fesztiválra is hívtak, de a rajongók nem kértek belőle. A bolygókról mesélő oktatós elképzelésünk sem jött be, ahogy a Nyuszimese sem aratott osztatlan sikert, pedig abban nagyon hittünk. A többi produkciónk nézettségi adatai, és jó pár pozitív hangvételű levél azonban átlendített a nehézségeken.

Bár a fő célunk a szórakoztatás, volt, aki arról írt, hogy gyermeke a Bili dalunk hatására hagyta el a pelenkát, más gyermeke pedig kétévesen, az ABC dalunkat követően kezdett el beszélni, míg egy fogászati asszisztens arról írt, hogy a várójukban a Fogmosó dalt vetíti a gyerekeknek. Sőt, egy autista gyermek szülei arról számoltak be, hogy a munkáinkat nézve pozitív változásokat tapasztaltak szemük fényénél” – összegez.

Eközben a címlapon

A napilap szerdai lapszámában még több érdekességet olvashattok a YouTube-sztár házaspárról.