Létrehozva: 2017.09.13.

Ez a férfi gyújtotta az édesanyjára a lakást

Szobába zárta édesanyját, majd rá is gyújtotta a lakást egy debreceni férfi. Meg is mutatjuk, ki képes ilyesmire...

Kis híján megölte egy debreceni férfi az édesanyját: bezárta őt társasházi lakásuk egyik szobájába, ezután pedig ruhaneműket gyújtott meg a folyosón. Miután végzett a gyújtogatással, elment otthonról, mint aki jól végezte dolgát.

Az asszony a szomszédoknak köszönheti életét, akik a kiáramló füstre lettek figyelmesek.  A lakók csodával határos módon bejutottak a lakásba, és kimentették az idős hölgyet. Ezután ők hívták a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség munkatársait.

A rendőrség most a lakosság segítségét kéri, mivel a tettesnek nyoma veszett. A nyomozók a 30 éves Elek Lajossal szemben országos elfogatóparancsot adtak ki.

Õ akarta édesanyjára gyújtani a házat a Petőfi téri társasházi lakásán:

Aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a történtekkel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy hívja a 112-es központi segélyhívó számot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!