Létrehozva: 2019.05.20.

Extra pénz jár a börtönökben elkülönített dzsihádistáknak

Egy belga bíróság arra kötelezte az államot, hogy fizessen nekik egy jelképes összeget, mert a börtönökben sérülnek a fogvatartási jogaik.

Terroristákat toborzó dzsihádista hálózatra csaptak le a hatóságok spanyol börtönökben tavaly ősszel. A csoport 25 tagját azonosították, akik 17 különböző büntetés-végrehajtási intézetben töltik  büntetésüket. Ez csupán egy hír a számtalan közül, amely mind arról szól, hogy Európa börtöneiben szorgalmas “beszervező munka” folyik. Éppen ezért ahol lehet, a lebukott harcosokat elkülönítik a többiektől.

Ezért vezették be a “D-radex” néven ismert szekciókat a belga börtönökben is, az olyan radikális muszlimok számára, akik másokat toboroztak és radikalizáltak.

Ezek egyfajta “börtön a börtönben” részek, amelyben még szigorúbban korlátozzák a telefonhasználatot, a sétát és a beszélgetéseket és ahol különleges egyéni biztonsági rendszer működik.

Belgium nem az egyetlen, amely így védekezik. 2017-ben Nagy-Britanniában, Durham közelében is létrehoztak egy „börtön a börtönben” részleget, hogy kizárják a veszélyes foglyok találkozását másokkal.

Csakhogy, ki tudja milyen szervezet fellépésének köszönhetően, most bíróság elé került ez a megoldás. A napokban Belgium egyik bírósága arra kényszerítette a belga államot, hogy az Ittre és Hasselt börtönökben fizessen az iszlám radikálisoknak napi egy eurót, ezzel
kompenzálva őket a többi fogvatartottól való elkülönítésért.

Forrás: Breibart

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán