Létrehozva: 2018.10.11.

Extra mély behatolást nyújt ez a póz, és sorozatorgazmust a nőnek!

Fergeteges élményben lesz részetek, ha kipróbáljátok pároddal, amit most mutatunk.

Szerző THE_D

A szex akkor a legforróbb, amikor teljesen kitölti a férfi a nőt, és mindketten megélik az együttlét igazi mélységét. Ebben segítenek azok a pózok, amelyeket most mutatunk. Olyan erős és mély lesz tőlük a behatolás, hogy eszményi érzés - ráadásul a G-pontot stimulálva a sorozatorgazmus is sokkal könnyebben elérhetővé válik.

1. Térdelő

 

A férfi fél térdre ereszkedik, a nő pedig háta mögött kezével támaszkodik meg, lábát pedig a férfi nyaka köré fonja. Teljesen szabaddá válik minden terület, mely egy hagyományosabb pózban bejárhatatlan. Mindent betöltő érzés!

Mutatjuk a következő pózt is! LAPOZZ!


2. Szemben ülve

Szinte mint a lovaglópóz, olyan jellegű ez az együttlét. Csakhogy a nő lába itt is a férfi nyaka köré emelkedik, a férfi pedig törökülésben, alulról támasztja meg a nőt. Nagyon intim, nagyon mély így az aktus, extraként pedig ez a póz a nő csiklóját is folyamatosan stimulálja.

Nézd meg a következő pózt is! LAPOZZ!


3. Lovaglás másképp

Nem csak háttal, de oldalról, ollózva valósul itt meg a lovaglópóz. Így nem csak a behatolás mélysége, de a szöge is teljesen új élményt nyújt. Mindent felforrósít ezen felül, hogy a nő diktálhatja a ritmust és a tempót, a férfi pedig gyönyörködni tud a nő ringó csípőjében ezalatt.

Szerző THE_D

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza