Létrehozva: 2016.05.10.

Évekig vizsgálták a paleo diétát: az eredmény sokakat meglepett

Az elsõsorban a hús, hal és tojás fogyasztásán alapuló, a szénhidrátokat és a tejtermékeket viszont teljesen mellõzõ paleo diéta segíthet a túlsúlyos embereknek leadni a felesleget, és csökkenteni a szívbetegség kockázatát.

Egy új svéd kutatás szerint a menopauza után járó hölgyek esetében ez a diéta – a bevitt kalóriák mennyiségén nem változtatva is – csökkentette a hasi zsír mennyiségét, és a testsúlyt, ráadásul gondoskodott arról is, hogy a résztvevők vérében több legyen a jó zsírsav. Ez pedig azt jelenti, hogy azoknak, akik több hasznos zsírsavat, és kevesebb egészségtelen zsiradékot fogyasztanak, kevesebb az esélyük az inzulin-rezisztenciára, ami a 2-es típusú cukorbetegség előszobája lehet. A magas vércukorszint ráadásul a szívbetegségek egyik komoly kockázati tényezője is, vagyis akinek sikerül kivédenie, az a szív- és érrendszeri problémák megelőzéséért is sokat tett.

Caroline Blomquist, a svédországi Umea Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője szerint a többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag paleo diéta hosszú távon is segíti az elhízással kapcsolatos problémák, például a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri gondok, a szívroham és a stroke megelőzését.

Dr. Blomquist és munkatársai 70 elhízott, menopauza után levő nőt vizsgáltak két évig: a résztvevők egyik csoportja paleo diétát követett, amelyben elsősorban sovány hús, hal, tojás, zöldségek, gyümölcsök, diófélék, valamint zsiradékforrásként repce- és olívaolaj, illetve avokádó szerepelt, kizárta viszont a tejtermékeket, a gabonaféléket, a hozzáadott sót és cukrot. Ennek a csoportnak a vérében lényegesen kevesebb lett a „rossz” telített zsír, ez pedig közismerten véd a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a 2-es típusú cukorbetegség ellen.

A másik csoportba tartozók a hagyományos diétát követték, amelyben a naponta bevitt kalóriák 55 százaléka szénhidrátokból származik, és amely viszonylag kevés fehérjét és zsiradékot tartalmaz. Mindkét csoport tagjai dietetikus segítségével naplózták az étrendjüket. Mindkét csoportnak sikerült fogynia, de a paleo diétát követők vérében sokkal egészségesebben alakult a zsírsavak aránya. Az inzulinrezisztenciával összefüggésbe hozott zsírsavakból is jóval kevesebb volt a vérükben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg