SHOWBIZ

Eu­ro­ví­ziós Dal­fesz­ti­vál: ki­de­rült, mikor lép szín­padra az AWS!

A me­tá­lo­sok célja, hogy be­ke­rül­je­nek az első tíz közé, hogy aztán a dön­tő­ben mé­ret­hes­sék meg ma­gu­kat a többi or­szág ver­seny­ző­i­vel.

Május elsején indul A Dal 2018 idei győztese, az AWS Lisszabonba, hogy megmérettessék magukat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Ám a fiúk nem tétlenkedtek az elmúlt hetekben sem! Hétfőn formabontó minikoncertet adtak a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen fontos bejelentést is tettek.

EZEKET OLVASTAD MÁR?
Fotó: Sulyok László

AWS a második elődöntőben, május 10-én a 18 ország közül 13. fellépőként áll színpadra.

Fotó: Sulyok László

A cél az első tíz helyezés egyike, hogy aztán május 12-én újra, már a döntőben szurkolhassunk a magyar metálosoknak.

Fotó: Sulyok László

Az Eurovíziós Dalfesztivál mindhárom adását élőben adja a Duna Televízió, Rátonyi Kriszta és Freddie pedig kintről közvetítik az eseményeket.

Eközben a címlapon