Létrehozva: 2017.05.24.

Megosztó brüsszeli javaslat: jön a kötelező euró

2025-re eltûnhet a magyar forint - legalábbis uniós tisztviselõk azt szeretnék elérni, hogy nyolc éven belül az EU minden tagállama átváltson a közösségi fizetõeszközre.

A 28 EU-tagállam közül jelenleg kilenc nem része az eurózónának, pedig a csatlakozási szerződésben erre ígéretet tettek. Az Egyesült Királyság épp távozik, de rajta kívül Dánia sem fog euróra váltani, mivel csatlakozásukkor ezt a szerződésben kötötték ki. A maradék hét tagállam viszont nem fog örülni a hírnek…

 

A Bizottság terveiről a német Frankfurter Allegemeine Zeitung szerzett tudomást. Magyarország, Lengyelország és Csehország várhatóan el fogja utasítani a felvetést, hiszen az állandó válsággal küzdő euró egyáltalán nem vonzó a „kívülállók” számára, és a közös fizetőeszköz a pénzügyi autonómia elvesztésével is járna.

Svédországban már 2003-ban tartottak egy népszavazást az ügyben – és akkor a lakosok többsége nemet mondott az euróra. A helyzet pedig azóta sem változott.

Horvátország, Románia és Bulgária nem zárkózik el az eurótól – az újonnan csatlakozó hármas gazdaság szintje azonban még messze elmarad attól, hogy csatlakozhassanak az eurózónához.

Az EU azt várja az euró-tagok kiterjesztésétől, hogy így egységes választ tudnak nyújtani az inflációra, államadósságokra és kamatokra, de egyre kevesebb tagállam hisz a közös fizetőeszköz jövőjében. A legtöbb európai gazdasági vezető arra számít, hogy az euró pár éven belül összeomlik

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút