Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.04.

Eszükben sincs integrálódni a migránsoknak

Iszlamizáció, növekvõ bûnözés, koszos utcák és lerobbanó bevándorlónegyedek - ilyenné vált mára a bevándorláspárti Brüsszel köszönhetõen annak, hogy az elmúlt évtizedekben, sõt még napjainkban is nyakló nélkül engedik be a migránsokat.

Ha nem lesz semmilyen változás, akkor pár évtizeden belül a muszlimok lesznek többségben a belga fővárosban, ahol már most is egyes negyedekben szinte lehetetlenség keresztényekkel találkozni.

Belgium fővárosa mára szinte teljesen elvált az ország többi részétől, és az egykori többségből kisebbség lett.

Brüsszel átalakulását jól mutatja, hogy 2016-ban már a város lakosságának a 23 százaléka muzulmán vallású volt. Ezzel párhuzamosan pedig a keresztény felekezetűek száma 50 százalék alá csökkent.

2049-ben a mostani számítások szerint a belga főváros lakosságának 37 százaléka lesz muzulmán.

Érdekesség, hogy Belgiumban csupán 5,3 százalék volt a muszlim népesség aránya három évvel ezelőtt.

Mára már a hírszerző szervek is elismerik, hogy a börtönökben komoly veszélyt jelent a rabok radikalizációja, decemberben nem lehet már karácsonyi vásárokat tartani, mert az sérti a muszlim kisebbség érdekeit, és egyre nagyobb méreteket ölt az antiszemitizmus is.

2017-ben kiszivárgott egy bizalmas jelentés, ami arról szólt, hogy

csak Molenbeekben 51 olyan szervezet működik, amely kapcsolatban állhat szélsőséges dzsihadistákkal, vagy éppen maga próbál merényleteket szervezni. 

A brüsszeli Molenbeek negyed már a dzsihadisták európai fővárosának tekintető. A 2015-ös párizsi merénylet szálai is ebbe, a bevándorlók által szinte 100 százalékban lakott negyedbe vezettek.

"Semmiféle integráció nem történt vagy történik Belgiumban a migránsokat illetően."

Ezt Alain Destexhe liberális párti belga szenátor mondta a Le Figarónak.

A politikus szerint a migránsok nagyon jelentős hányada nem integrálódott a belga társadalomba. Az integráció sem gazdaságilag, sem szociálisan, sem kulturálisan nem történt meg, de ami még tragikusabb, az az, hogy

a migránsok saját értékeik, saját jogrendszerük szerint élnek, amiről pedig tudjuk, hogy egyáltalán nem kompatibilisek az európai értékekkel, morális vagy jogi követelményekkel.

Destexhe szerint a belgiumi muszlimok 70 százaléka véli úgy, hogy az iszlám törvényei előrébb valók, mint a belga jogrend.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány