Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.15.

Eszméletlen, mi zajlik a nő fejében, miközben átéli az orgazmust

Orgazmus alatt az agyi aktivitás más képet mutat, mint az orgazmust megelõzõ percekben. De vajon tesz-e különbséget a nõ idegrendszere az egyedül, illetve partnerrel átélt orgazmus között? Ezt vizsgálta egy amerikai kutatócsoport - mutatjuk az eredményeket.

Szerző Ripost

A kutatók funkcionális mágneses rezonanciavizsgálattal térképezték fel a kutatásban részt vevő nők agyát. Persze az MR-berendezés nem igazán az a hely, ahol az ember szexuális tevékenységre adná a fejét, de a résztvevők vállalták, hogy a csiklójuk ingerlésével kétszer átélik az orgazmust, miközben a gép segítségével az agyukat vizsgálják. Az egyik esetben a hölgyek magukat izgatták, a másik esetben pedig a partnerük is csatlakozott hozzájuk a laborban. A résztvevők az ingerlés kezdetén, az orgazmus kezdetén és végén, illetve akkor is jeleztek a kutatóknak, amikor úgy érezték, hogy fizikailag túl vannak az orgazmuson. A csoport fele az első orgazmusát egyedül, a másodikat partnerrel élte át, a másik fele pedig fordítva – technikai okokból csak az első orgazmus adatait értékelték.

A kutatásra 14 nő jelentkezett önként, de négy különböző okokból, például orgazmusproblémák miatt, vagy technikai okokból kiesett a vizsgálatból. A 10 résztvevő úgy nyilatkozott, hogy könnyen képes elérni az orgazmust. A koruk 29 és 74 év között volt, közülük 7 heteroszexuálisnak vallotta magát, míg háromnak voltak biszexuális tapasztalatai.

A résztvevők 1,45 és 13,8 perc közötti idő alatt érték el az orgazmust, amely 10 és 59 másodperc közötti időtartamig tartott. A hölgyek 23 és 59 másodperc közötti idő alatt tértek magukhoz az orgazmusból.

A kutatók olyan területeket (pl. az agytörzs bizonyos részeit, vagy az elülső lebenyt) is azonosítottak az agyban, amelyek az orgazmus során aktívabbak voltak, mint előtte, majd az orgazmus utáni másodpercekben az aktivitásuk csökkent. Nem volt viszont különbség az egyedül, vagy a partnerrel elért orgazmus között az agyi aktivitás tekintetében. Mindössze annyi volt a különbség, hogy maszturbáció közben az ingerlés közepén, míg partnerrel annak végén nőtt meg az érintett agyi területek aktivitása. Az is kiderült, hogy az agy szempontjából az orgazmus minőségileg többet jelent, mint egyszerűen a szexuális ingerlés csúcspontját, bár az orgazmust megelőző 20 másodpercben erőteljesen megnő az érintett agyi területek aktivitása.

Az is kiderült, hogy az orgazmus nem véletlenül kapcsolódik az agy jutalmazó mechanizmusához – bizonyos agytörzsi területek aktivitása pedig arra utal, hogy a szexfüggőség nem csupán azoknak a kitalációja, akik mentséget keresnek a szabados viselkedésükre. Az agyi aktivitás azt is megmutatta, hogy az orgazmus a fájdalomérzetet is képes jelentősen csökkenteni.

A kutatócsoport szerint azonban messzemenő következtetéseket még korai volna levonni, hiszen a kutatást kevés résztvevővel végezték. A résztvevők ráadásul ilyen, szexuálisan kevésbé hívogató körülmények között is képesek voltak elérni az orgazmust, tehát valószínűleg bevállalósabbak és szexuális értelemben magabiztosabbak voltak az átlagnál. Ha viszont ez a helyzet, lehet, hogy az agyuk orgazmusra adott reakciója is eltér egy kicsit az átlagtól.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!